Gyere fiam, bemegyünk a drágabótba!

  • 2018.02.06.
  • 9

Az ajándékboltba kis család toppan be: anyuka, a nagylány, és a tinédzser Józsi. A srác néhány pillanat múlva lecövekel az üzlet közepén a magával hozott ismeretterjesztő folyóirat legfrissebb számába mélyedve – láthatóan megszűnt létezni számára a külvilág -, míg a hölgyeknek az eladónő felteszi az ilyenkor szokásos kérdést:
– Miben segíthetek?
– Köszönnyük, csak körű’ nézünk! – hangzik jókedvűen a válasz.
S valóban. Mustra alá kerülnek szebbnél szebb, vagy éppen giccsesebbnél giccsesebb tárgyak, s az alig hallható anya-lánya beszélgetésből csak a refrénszerűen ismétlődő “hát ez biztos nagyon drága…” félmondat vehető ki. Az eladó kérdésre vár. Józsi olvas, a hölgyek pedig mintegy tízpercnyi nézelődés után – nem találva meg az igazit – kisétálnak a boltból. A kiszolgáló lány tekintete lassacskán elmosódó sziluettjükről tűnődve a tudomány világában reménytelenül elmerült Józsira vándorol, aki érkezése óta mozdulatlanul áll a szalvétás állvány és egy kitömött fácán között. Néhány perc telik el néma csendben, aztán hirtelen a mama vágtat be az ajtón, és a történtekből semmit észre sem vevő fiacskája jobb karja köré fonva párnás ujjait, enyhén rázni kezdi:
– Józsi, há’ gyere má’ édes fiam… – mire az, arcán a meg nem értett lángelme arckifejezésével felnézve az újságból, a türelmetlen hangnemre válaszul megrovóan közli:
– De hát én még körű’ se néztem!

Photo by Remy Baudouin on Unsplash


Címkék

Szösszenet