Törökmogyoró macaronok sós karamellás töltettel

  • 2018.01.04.
  • 8

Hú…mit mondjak, hogy ne tűnjek nagyképűnek? Azt hiszem, megsütöttem életem legfinomabb macaronjait. Törökmogyoró liszttel annyival jobb, mint mandulával, hogy a magam részéről eztán már csak így készíteném. A sós karamellás töltelék pedig annyira klasszul harmonizál a mogyorós héjakkal, hogy minden erőmet össze kellett szednem, hogy a kóstoló után ellenálljak az édes kísértésnek. Nehéz volt. 
Az első lépés a töltelék elkészítése; ehhez a következőkre lesz szükségünk:
12 dkg cukor
2 dl habtejszín
6 dkg vaj
10 dkg fehér csoki
fél csapott kk só
Olvasszuk fel a cukrot egy száraz edényben, karamellizáljuk, de ne sötétre, mert akkor nagyon sötét lesz a kész öntet is. Adjuk hozzá lassan, eleinte tényleg szinte cseppenként a tejszínt, folyamatos kevergetés mellett, így elkerülhetjük, hogy darabosra álljon össze a cukor. Amikor már érezzük, hogy ha kicsit többet öntünk, akkor is folyékony marad, nem szilárdul, nos, ekkor öntsük hozzá a maradék tejszínt. Forraljuk addig, amíg be nem sűrűsödik: azaz, ha csíkot húzunk az edény aljára a fakanállal, nem zárul össze a karamell azonnal. Zárjuk el alatta a lángot, keverjük bele a vajat és a fehér csokit. Hűtsük le, és tegyük a hűtőbe. Jöhet a macaron készítés.A macaron héjak készítésének módja megegyezik azzal, ahogy a baileyses macaronnál leírtam nem olyan régen. Nagyon hosszú, részletes leírás lett, úgyhogy nem citálnám ide; a különbség mindössze annyi, hogy mandulaliszt helyett átszitált törökmogyoró liszttel dolgoztam, illetve, hogy mind a mandulás keverékbe, mind a tojásfehérjés masszába belekevertem fél-fél kávéskanál matcha teaport – ez egy természetes zöld színezőanyag. Nem kötelező beletenni, nyilván, de szerintem így csúcs színe lett a kész kis sütiknek. Bevallom, izgultam, hogy vajon a mogyoróliszt nem viselkedik-e nagyon másképp, mint a mandula? Terül-e majd ugyanezekkel az arányokkal? Megbőrösödik-e a nyers tészta teteje?Mondhatom, minden simán ment. Amikor a sütőbe tettem a két tepsit, már tudtam, hogy jók lesznek. (Bocsi a kép minőségéért, a sütő üvege belülről nem szépen lett letörölve, de ezen ekkor már nem tudtam segíteni…) És íme, úgy 6-7 perc múlva már láthattam is, hogy rendben lesz. 12 perc alatt gyönyörűen megsültek a héjak, a konyhát a pirított mogyoró illata lengte be. Kivettem a tepsiket a sütőből, és hagytam kihűlni a héjakat – majd jött a kedvenc részem: amikor összepárosítom az azonos méretűeket. Ezt nagyon szeretem csinálni, mert valahogy minden héjnak lesz párja. A párok egyik felét lapos felükkel felfelé fordítom, majd melléjük teszem a párjukat lapos felükkel lefelé; töltés után csak fogom, és ráteszem a párt a töltött félre. Ha a következő képet nézitek, máris világos lesz.Ó igen, a töltelék. Elővesszük a hűtőből, majd kis kézi robotgéppel felhabosítjuk a masszát. Kicsit kivilágosodik a színe, és klassz tartása lesz. Habzsákba tesszük, és a macaron héjakra töltjük. Befedjük a másik héjjal, és csavarunk rajta egyet, hogy a töltelék minél egyenletesebben elterüljön. Ezen még van mit gyakorolnom, de menni fog, érzem.