Kétféle ember van: az egyik rajong a baklaváért, a másik nem is szívesen kóstolná meg. Rendkívül édes, tömény, de ha az ember éppen valami ilyesmire vágyik – hát akkor a baklavánál jobb nem nagyon kellhet. Persze, pisztáciából lenne a legtutibb, de hát mit tegyünk, ha annak legalább 12 ezer forint kilója, és egy nagyobb adaghoz kell is ennyi? Két választásunk van: vagy kifizetjük érte, vagy más csonthéjast választunk. Én a dió mellett döntöttem. Készülhet még mandulából, törökmogyóróból, vagy kókuszból is, például.

A süti összerakása egyébként nem bonyolult, a titok annyi, hogy előre oda kell készíteni mindent a kezünk ügyébe, és akkor szépen lehet haladni a rétegezéssel. Szükségünk lesz réteslapra, cukorszirupra, darált dióra, fűszerekre, meg még egy kis cukorra.
Hozzávalók egy kb. 25×35-ös tepsihez:
A cukorsziruphoz
3 bögre cukor
3 bögre víz
fél citrom
mehet bele vanília, rózsavíz, 1 kk fahéj is, ízlés szerint
Öntsük ezeket a hozzávalókat egy lábasba, és forraljuk 5 percig. Tegyük félre.

A süti további hozzávalói:
2 csomag réteslap (8 lap/csomag)*
25 dkg olvasztott vaj legalább, de attól függ, mennyire nagyvonalúan kenjük a lapok között
70-80 dkg durvára darált dió
3 ek cukor
1 tk fahéj

A tepsit kivajazzuk, és szépen elhelyezzük az első réteslapot benne. Vajazzuk, következő lap, vajazzuk, következő, vajazzuk, következő. 4 lapot teszünk így egymásra.
Egy tálban összekeverjük a darált diót a cukorral és a fahéjjal, és vékony réteget terítünk a tésztára belőle.
Jöhet két réteg réteslap, köztük természetesen vaj; aztán újabb réteg töltelék, újra két lap, megint töltelék, még két lap, még töltelék, majd a végére ugyanúgy négy réteg, mint az elején. Felszeljük akár a képen látható módon, akár úgy, hogy négyzetekre osztjuk, majd a négyzeteket átlósan felezve háromszögekre vágjuk. A tetejére öntjük a maradék vajat, megszórjuk darabolt dióval, és 200 fokos sütőben kb. 30 perc alatt pirosra sütjük.
Amikor megsült a süti, akkor jön el a szirup ideje: ha időközben esetleg kikristályosodott, melegítsük fel, és még egy kis vizet adjunk hozzá. Öntsük a sütire, a lényeg az, hogy majd szépen a rétegek közé szívódjon. Ennek érdekében rejtsük el valahova éjszakára, hogy a legteljesebb élvezeti értéken eszegessünk belőle aztán.


Elég sokáig eláll, hűtést sem igényel, aminek az a veszélye, hogy ha elöl hagyjuk, mondjuk az asztalon, hát biztos, hogy rá fogunk járni…


*Ha valaki hozzájut filo tésztához, Budapesten pl. a Culinarisban van, meg talán az Ázsia boltokban is, ha jól tudom – szóval, abból még “igazibb”.