Első teljes napunk reggelén rettenetes alvás után, szaggató hátfájással ébredtem. Na, gondoltam magamban, ez pont olyan, mint tavaly, a lakókocsiban, csak nagyjából háromszor annyiba kerül. Jó, a teraszról a kilátás feledtette velem a szörnyű éjszakát, legalábbis jelentősen enyhítette az emlékét. Kávé mellé, mi tagadás, klassz látvány volt.
Erre a napra olaszországi kiruccanást terveztünk – ezt még nem mondtam, de ha Portorozból balra indulunk, akkor Horvátországba, ha jobbra, akkor Olaszba érkezünk rövid időn belül, a lényeg, hogy a tenger mindig legyen közel. Jobbra indultunk tehát, hogy először is felfedezzük az egy kedves ismerősöm által ajánlott Muggia várát, amely úgy félórányira volt tőlünk. GPS-sel is eltévedtünk, de végül leparkoltunk a várhoz közel; nekivágtunk az ódon falak melletti gyalogúton, hogy valamiféle bejáratot keressünk – ám hiába. Pontosabban, egy komolyabbnak tűnő bejáratnál ki volt írva, hogy “Castello di Muggia”, de ezen kívül csak egy csengő volt a falon, mellette név: V. Bossi. A gyerekeim szerint ötödik Bossi. Szörnyű gyanú kezdett motoszkálni a fejemben: ez a kastély nem is látogatható. gyorsan rákerestem a neten, és a gyanúm beigazolódott: magántulajdonban van,  néha megnyitják a látogatók előtt. Hát nekünk ezzel most nem volt szerencsénk.
Bence majdnem lezuhan a várfalon, de szerencsére mégsem.

No, mondtam, nem baj, a falu láthatóan gyönyörű, tekintsük hát meg – és sétálni kezdtünk a sikátorokban, ami rendkívül hangulatos volt.






Kupaktanács
Egy pillanatra sem bántuk meg, hogy Muggiát a vár megtekintése nélkül hagytuk el – de elindultunk Trieszt felé. Ha Muggiában nem, hát ott majd megnézünk egy másik kastélyt, a Miramare-t. Amit haladtun