Költözött az üzemünk

  • 2017.06.25.
  • 3

A helyzet az, hogy fáradt vagyok, mint a kutya, de muszáj megosztanom veletek, hogy hatalmas dolog történt velünk: új helyre költöztettük a cukrászüzemünket, amely immár a saját tulajdonunk.
Mindent elmesélek majd szépen sorban, most azonban csak a távirati stílusra van energiám. Hihetetlen napok vannak mögöttünk, a miénk lett egy olyan ház, amit szerintem magunktól soha nem vettünk volna meg, mégis, mindenben megfelel a céljainknak.
Ugyanakkor rettentő óvatos vagyok azzal, hogy hol, kinek mit mondok, mert mindig megdöbbenek az irigységen, amikor emberek nem látják, hogy az elért eredmény mögött micsoda erőfeszítések húzódnak meg, nem, ők csak azt látják, hogy bakker, neked házad van, nekem meg mér’ nincs????
Hát tényleg, most elmondhatom, huszonkét év után házasok lettünk. Méghozzá olyan ház birtokosai, amelyben nemcsak cukrásztermelő, de egy komplett kávézó is van. Meg más dolgok is, de most ezt szeretném elmesélni: az üzemünknek olyan helye lett, ahol jól el fogunk férni.Kicsit hihetetlen ez az egész, és mennem is kell aludni, mert fél hatkor kelek – de mégis, jó ezt most elmondanom: a saját üzemünkben kezdjük meg a munkát holnap reggel!
Mindent elmesélek majd.

Gyertek a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni...