Epres, mascarponés és csokis: brownie krémmel és sok eperrel

  • 2017.05.22.
  • 9

Egyre jobb áron egyre finomabb epret kapunk, úgyhogy ontjuk az epres sütiket, végre, végre, végre! Nem is kell túlbonyolítani, engedjük, hogy az egyszerűségben kibontakozzon ez a néhány íz, és egymásba érve fergeteges élményhez juttasson bennünket!
Szépen mondtam?Az első lépés az, hogy sütünk egy brownie-t. Itt sokan aztán meg is állnak, nem ok nélkül: a brownie a csokirajongók számára a tökéletes élményt is jelentheti akár. Nézzük a hozzávalókat:
25 dkg vaj
20 dkg étcsoki (nálam min. 66%-os)
2 ek kakaópor
5 tojás
25 dkg cukor
10 dkg liszt

Tördeljük össze a csokit, dobáljuk egy műanyag tálkába, dobjuk rá a vajat, és mikróban 2-3 perc alatt olvasszuk fel, de percenként vegyük ki, és keverjünk rajta egyet. Mikróellenzők ugyanezt a műveletet végezzék vízgőz felett.
A tojásokat a cukorral verjük habosra (robotgépben célszerű), majd keverjük hozzá a vajas csokit, a kakaóport és a lisztet. Ha most csak egy marék diót adunk hozzá és megsütjük, úgy, ahogy a brownie-t kell, 180 fokon 20-25 percig, szottyosra, akkor felkockázás után, langyosan fogyasztva ájuldozhatunk, hogy milyen finom.
De ezúttal többet akarunk. Előveszünk egy 28-29 centi átmérőjű piteformát, vagy kapcsos tortaformát, aljába sütőpapírt terítünk, és beleöntjük a masszát. 180 fokos sütőben 20-25 perc alatt megsütjük úgy, hogy a közepe még enyhén nyersnek tűnjön.
Miután a tészta kihűlt, kiszedjük a formából, úgy a legegyszerűbb, hogy a piteforma oldalán belül végigmegyünk egy vékony pengéjű késsel, azaz leválasztjuk a tésztát. Aztán egy tányért borítunk a tészta tetejére, hirtelen mozdulattal megfordítjuk; kirázogatjuk a formából óvatosan, már ha szükséges, majd eltávolítjuk az aljáról a sütőpapírt. Most a torta aljára borítunk egy tányért, vagy tortatálat, és újabb hirtelen mozdulattal visszafordítjuk. A torta tetején levő tálat leemeljük, természetesen…Egyszer erről a műveletsorról készítünk egy videót:)
Jöhet a krém, ehhez kell:

4 dl habtejszín (és nem hulala, nem cukrászhab, sem ezek társai)
25 dkg mascarpone
3 ek cukor
Ezeket így együtt habbá verjük – igen, a tejszínbe tesszük a mascarponét, a cukrot, és robotgéppel habbá verjük. A tortaalapunkra kenjük. Tetszés szerinti mennyiségű eperrel beborítjuk.

Gyertek a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni...