Hunor, a kalandozó magyar Brisbane-ből jelentkezik

  • 2017.05.14.
  • 2

Hunor, a kis plüssróka január 5-én kelt útra, hogy utazgasson a nagyvilágban. Járt Érden, Solymáron, Bécsben, Budapesten, Új-Zélandon, Ausztrália több városában – e kontinensen utoljára Brisbane-ben, ahol Gertrúd és családja fogadta, s látta vendégül.
Gertrúdék Hunor érkezésekor az éppen esedékes hosszú hétvégére házat béreltek a közeli Gold Coaston, úgyhogy a kisróka itt kapcsolódott be a család életébe. Mindjárt ki is vette a részét a házimunkából.
Nem hiába, no, cukrász családból származik.
Készül a rengeteg kakaós csiga.
A hétvége hátralevő részét a medence partján töltötte.
A nyaralást követően aztán visszatértek Brisbane-be, ahol Hunornak sok mindent megmutattak. A város történelme nagyon érdekes, egyben szomorú is – fegyenctelep volt ugyanis, ahova Angliából deportálták a bűnözőket tömegesen 1824-től.
Nagy-Britanniában a XVIII. században a nyomor újabb és újabb mélységeit ismerték meg széles tömegek: a városokba özönlöttek a szegények, éhbérért dolgoztak hajnaltól késő estig, már akinek volt munkája. Nincs mit csodálkozni azon tehát, hogy a bűnözés hatalmas méreteket öltött; ennek megfékezésére a hatóságok szigorú törvényeket vezettek be, már lopásért is lehetett halálbüntetést kapni, illetve később a halálbüntetés helyett sokévi deportálás lehetett a következmény. Olyan feljegyzéseket lehet találni, hogy zsebkendőlopásért hétévnyi száműzetésben részesült az elkövető, mondhatjuk tehát, hogy nem igazán állt arányban a tett mértékével. A deportálásra ítéltek sokasága pusztult el a hosszú hajóúton, akik életben maradtak, azok többsége a kegyetlen bánásmód miatt halt meg. Az egyik fegyenctelep később a Brisbane nevet kapta Új-Dél Wales kormányzójáról, Sir Thomas Brisbane-ről, aki ellene volt a túlzott testi fenyítésnek, és számos halálra ítéltnek megkegyelmezett, továbbá segítette a jó magaviseletű, tanult foglyok beilleszkedését a szabad társadalomba. A fegyenctelep 1842-ben szűnt meg Brisbane-ben. A város ezután nyitva állt a telepesek előtt, és lassan fejlődni kezdett – igazán a két világháború közötti tömeges kivándorlások következtében ugrott meg a lakosság létszáma. Ma Ausztrália harmadik legnagyobb városa.
Hunor végigsétált Brisbane híres sétálóutcáján, a Queen Street Mall-on, és modellt állt az 1988-as Expo emlékére állított emlékműnél.

Megcsodálta a felhőkarcolókat.

Egy jópofa kenguru-szoborral.Az a megtiszteltetés érte, hogy bemehetett a Queensland Government egyik kormányépületébe, és a 25. emeletről kinézhetett a városra. A Brisbane folyó lenyűgözte a kis világjárót, szinte már mosolyog…

A casino épületével.