Így lesz a legfinomabb a hús az öntöttvas lábasban

  • 2017.02.21.
  • 8

Regéltem már nektek az öntöttvas lábasomról, amely a konyhai eszközeimet végignézve az egyik legjobb beruházásom volt. Mert hát őszintén, ha a szívetekre teszitek a kezeteket, hány olyan eszközt, gépet, kütyüt tudnátok felsorolni, ami a beszerzéskor nélkülözhetetlennek tűnt, ám legfeljebb egyszeri használat óta valamelyik fiók, szekrény mélyén alussza álmát, ki tudja, talán örökre?
Nekem is van ilyen. De az öntöttvas lábas napi használatban van; egy dolgot sajnálok csupán, hogy nem nagyobb.
Ehhez a recepthez sertéscombot vásároltam, amit a hentessel felszeleteltettem. Aztán otthon jó vékonyra klopfoltam, a szeletek mindkét oldalát sóztam, borsoztam, majd lisztbe mártottam, és pár perc alatt kevés zsírban kérget sütöttem a húsokra.Elővettem az öntöttvas lábast – negyven felett azért ehhez érdemes külön bemelegíteni -, és elkezdtem lerakni az edény aljába a szeleteket. Amint egy sor megtelt, fokhagymát nyomtam a húsra, illetve karikákra szelt hagymát tettem rá. Jöhetett a következő sor.

Addig rétegeztem a húst a fokhagymával, hagymával, amíg minden szelet a lábasba nem került. A tetejére jött még a maradék hagyma, aztán egy pohár (kb. 2 deci) vizet öntöttem a hús alá, lefedtem az edényt, és 160 fokos sütőbe tettem 1 órára.
Az eredmény fergeteges lett. Puha, omlós, ízes, szaftos hús. Ehhez tálaltuk a rostélyos hagymát, így aztán egy szelet végül így nézett ki:
Gyertek a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni...