Még a nyár folyamán történt, hogy megkerestek egy különleges felkéréssel: az alsópáhoki Kolping Hotel idén ünnepli 20. születésnapját, és ennek okán rengeteg programot, előadást és eseményt szerveztek/szerveznek házasság, család, gyereknevelés témában. Az egyik programsorozat arra az elképzelésre épült, hogy minden hétre hívnak előadónak egy-egy ismert embert, olyan személyeket, “akik  az élet valamely területén sikereket értek el, és mindemellett a család is kiemelt helyen áll az életükben” – állt a levélben. Mit mondjak, nagyon megtisztelő volt számomra, hogy amolyan helyi nevezetességként engem is felkértek, méghozzá többek között olyan nevek mellett, mint Egerszegi Krisztina, Gundel Takács Gábor, Kecskés Karina, Kovács András Péter, Vekerdy Tamás, Léber Barbara… Szóval, egészen meghatódtam.Az eddigi vendégek – ide kerülök majd én is.Ráadásul a szálloda felajánlotta, hogy nemcsak engem, de egész családomat is vendégül látnák a kiválasztott hétvégére. Már csak azt kellett eldöntenünk, melyik hétvége legyen ez a bizonyos – és mivel elsőszülött Nóra lányunk 20. születésnapja éppen egybeesett az egyik választható időponttal, arra voksoltunk. Így kerültem a programba november 5-re, szombatra, délelőtt 10 órára a következő témával: hogyan vonhatóak be a gyerekek a házimunkába, illetve miért jó közösen főzni?Nóri szülinapja november 4-én van, ez most péntekre esett, ezen a napon kezdődhetett el hétvégi kiruccanásunk; vicces, ha belegondoltok, összeszedtünk a cuccainkat, beültünk a kocsiba, majd úgy 12 kilométerrel odébb kiszálltunk, lévén, hogy Gyenesdiás Alsópáhoktól nagyjából ennyire van. Legalább senkinek sem lett hányingere a sok utazástól…Az előzetes egyeztetés során jeleztem az étteremfőnöknek, hogy nálunk családi esemény lesz éppen az érkezésünk napján, erre teljesen készségesen megkérdezte tőlem, hogy a Bobó vigye majd ki a tortát? Halvány gőzöm sem volt arról, ki az a Bobó, de hát, gondoltam, hozza csak ő a tortát, abból baj nem lehet.  Felhívta a figyelmemet, hogy Bobó háromnegyed 7 és 7 óra között tartózkodik az étteremben, tehát a köszöntést mindenképpen erre az időpontra kell időzíteni. Szégyellem magam, de a munkám miatt – ahogy ez velem oly sokszor megesik – jó későn tudtunk indulni. 6.50-re estünk be az étterembe, a felszolgáló, Aki Mindent Tudott, kétségbeesve rohant hozzám, hogy a Bobó már itt van, a Bobó már itt van, majdnem lekéstük! De ki az a Bobó…? Néztem körbe, és meg is találtam hamar a gyereksereg gyűrűjében: jé, egy víziló! Aztán pár perc múlva már jött felénk a tortával, nyomában pedig egy cirka húsz fős gyerekcsapattal.És íme, az ünnepelttel:Bobó a hotel saját figurája, olyannyira komoly, hogy egy évvel ezelőtt eljegyzett magának egy víziló lányt, Mimit, akivel idén októberben összeházasodtak. De teljesen komolyan, akkora esküvőt szerveztek nekik a szállodában, hogy akárki megirigyelheti. Mimit a szálloda igazgatója vezette vőlegényéhez.Volt rendes meghívó, csokor, kis ajándék a megjelenteknek, lagzi, esküvői torta, zene, tánc, minden!A vízilópáros ruháját Léber Barbara tervezte.Nos, ez a híres Bobó hozta ki nekünk a tortát. Másnap ismét találkoztunk, amikor is én megtartottam a foglalkozást, ami miatt tulajdonképpen ott tartózkodtunk – ezt követően jött Bobó, hogy összeálljunk egy közös képre, amely majd felkerül arra a bizonyos falra, amit fentebb mutattam. A foglalkozás lányaim segítségével klasszul sikerült, mindenki örömmel gyártotta a csokis banánokat és a kókuszgolyókat magának, sőt, volt, aki egész családját ellátta desszerttel.Aztán jött a fotózkodás Bobóval, és amikor már csak magunk maradtunk – a fotós, a lányaim, ő, meg én – megpróbáltam rávenni, vegye le az álarcot, hadd lássam már, ki bújik meg a jelmez alatt – de erre nem bírtam rávenni. Őrzik a titkot.