Nyaralásunk története 5. rész: vacsora Caorléban

  • 2016.09.07.
  • 3

Oda kell figyelnem, a címadásom lassan megüti a Claire Kenneth regények szintjét – tényleg, van valaki, aki emlékszik ezekre? Randevú Rómában, Május Manhattanben, Neonfény a Nílus felett, Holdfény Hawaiiban… Na?  Passzol teljesen, hogy egy nap Velencében, meg az is, hogy Vacsora Caorléban. Igaz, nem alliterál egyik sem. De hát még van hova fejlődnöm.Szóval, amikor nekiindultunk ennek az egész nyaralásnak, kemping ide, főzési lehetőség oda, tudtam, hogy nem a saját főztömmel akarom majd végig etetni a kedves családomat. Hiszen ha már Olaszországban vagyunk, muszáj megkóstolnunk a helyi ízeket, minimum a pizzát, a spagettit – és a végsőkig nem adtam fel, hogy előbb-utóbb valami tortafélét is találok majd.Miután Velencéből visszaérkeztünk a bázisra, rövid pihenés után úgy döntöttünk, abszolváljuk az első olasz pizzavacsorát, és beautóztunk a cirka 10 kilométernyire fekvő csodaszép városkába, Caorléba. Kicsit bóklásztunk a belvárosban, ugyanis parkolóhely nem volt, de azt már láttuk: ide vissza akarunk jönni másnap is, mert gyönyörű. Vissza is mentünk, egyébként.Caorle tengerpartjának jellegzetes szikladarabjait kőfaragók munkája díszíti.A városka nagyjából 2000 éves – ez szinte elvárás minden igazi olasz településsel szemben -, halászok és juhászok alapították. Ma 12000 lakosú, tehát valóban nem nagy, Kis Velencének is hívják az óváros építészeti stílusa miatt. Nem ritka, hogy az utcáról így belátunk a házakba. Szerintem sok turista be is megy, mert azt hiszi, valami jópofa kis üzlet.Az éttermek rogyásig.Hangulatosak.A belvárosban van egy kis kikötő, itt sok-sok halászhajó sorakozik.Este a belváros utcáiról kitiltják az autókat, és ott hömpölyög a tömeg. Mi is hömpölyögtünk. A pizzánkat egyébként itt ettük: