Azért ez a két esemény ritkán esik egy napra, lássuk be.Jó, az is igaz, egyiken szomorú kötelességből, másikon munkámból adódóan jártam.Eltemettük az apósomat. Sajnos, az utóbbi években volt néhány temetés a családban – hét éve elment anyósom, aztán a nagynéném, majd a nagymamám, most pedig az apósom. Anyósom temetése után a halotti tort nálunk tartottuk, akkor még volt annyi időm és energiám, hogy süssek-főzzek, így aztán némi baráti segítséggel önerőből oldottuk meg a rokonok vendégül látását. Itt a blogon is írtam róla Tabuposzt címen. Mert azért erről általában nem beszélünk.Ezúttal a temetést követően egy közeli étterembe hívtuk a rokonokat, ez persze a legjobb megoldás, így a szervezés nem terhel senkit a családból. Nyilván, többe kerül, mintha mi magunk sütünk-főzünk. Azonban fesztelenül beszélgethetünk a ritkán látott családtagokkal, és közben nem kell azt figyelnünk, hogy vajon elég-e a szalvéta, kér-e valaki kávét, ilyesmik.Nekem sajnos muszáj volt az étteremből angolosan távoznom, az üzemben égett a munkatársaim keze alatt a munka – nemcsak a szokásos kávézók ellátása, de egy esküvő süteményeinek elkészítése és kiszállítása is e nap feladata volt. Úgyhogy bevetettem magam a munkába, és este hétkor már a menyasszonyi tortát raktam össze egy balatonboglári étteremben.Valami véget ér, valami kezdődik.Ilyen az élet. De közvetlen közelről tapasztalni…mélyre ható élmény.