Anyák napja elé: engedd el, ha felnőtt

  • 2016.04.27.
  • 5

Bálint (18) fiammal mentünk ma úszni. Mert járunk továbbra is, mindenféle kezdetben megfogalmazott ellenérvek dacára.Odaérünk, átöltözünk, találkozunk a medencénél, azt mondja nekem Bálint:– Te, anyám, nincs egy felesleges törölköződ?– Nincs, miért, nem hoztál?– Nem…– Kérjek valakitől, hátha van nekik felesleges?– Ne, nem kell. Megoldom.Na persze, mint jó szülő, egyből körbekérdeztem az edzőket, hátha, de nem volt senkinek. Hát, mindegy, az edzés lezajlott, Bálinttal felöltözve találkozom ismét. Baktatunk a kocsi felé, közben halkan megjegyzi:– Anyám, csak a félreértések elkerülése érdekében mondom, ha legközelebb arra kérlek, hogy ne, akkor ne. Tizennyolc éves múltam, tudok kettesével számolni, be tudom kötni a cipőmet, mint Franklin, hidd el, el tudom intézni, ha valami kell.Bizony, ez már nem így megy…:)Nos, igen: nehéz ezzel szembesülni, de eljön az idő, amikor egyre kevésbé van szükség ránk. És ezt tudomásul kell venni, a gyereket el kell engedni, hadd bontsa ki a szárnyait, mert ha mi akarunk gondoskodni róla, és fogjuk a kezünkben, akkor nem fog tudni repülni. Meg kell hagyni a szabadságát, hogy döntsön, még akkor is, ha rossz döntést hoz, mert így fogja megtanulni, hogy felelősséget vállaljon a tetteiért. A mi szülőgenerációnknak abban látom a legnagyobb hibáját, hogy annyira “túlszereti” a gyerekeit, hogy nem hagyja felnőni őket. Meggyőződésem, nem az az igazi szeretet, amikor mindig mindent megadunk nekik, és levesszük a vállaikról a terheket, hanem az, amikor hagyjuk, hogy elinduljanak a saját útjukon.Hát erre világított rá nekem ez a ma esti kis epizód.Úgyhogy elnézést kértem, és megkérdeztem, megírhatom-e itt a blogon. Megengedte.

Címkék

Gyereknevelés