Mandulás, kéksajtos keksz

  • 2016.02.27.
  • 8

Ennek a keksznek jó kis története van. Emlékeztek, decemberre megjelent a Süti vagy nem süti című cafeblogos szakácskönyv, amelyben én is szerepelek négy recepttel. Amikor elindult a receptgyűjtés, azt kérte Judit, a szerkesztő, hogy olyanokat küldjünk, amelyek tokkal-vonóval egy óra alatt elkészíthetőek. Lehet bármilyen süti, keksz, satöbbi.Akkor nekem az egyik keksz lesz – határoztam el, és egy ihlettel teli estén megsütöttem az alábbi képen látható fantasztikus, ugyanakkor egyszerű kéksajtos, természetesen sós kekszet, és másnap indultam a fotózásra valamennyi művemmel.Jó kis program volt, megismerkedtem más cafeblogos bloggerekkel, és végre testközelből láthattam, hogyan fotóznak a profik, meg mit is csinál egy foodstylist. Nos, én következtem a három sütimmel meg a keksszel. Utóbbiból volt jó sok, megkínáltam Juditot, aki bizakodva vett egyet, beleharapott, majd arcára fagyott a mosoly:– Ez sós… – mondta ijedten.– Persze, hogy sós, hiszen kéksajtos – vágtam rá értetlenkedve.– De csak édes receptek szerepelhetnek a könyvben…Szükség törvényt bont, előálltam a következővel: szórjuk le porcukorral, utólag kreálok hozzá egy édes receptet, persze kéksajt nélkül. Ugyanígy fog kinézni, nem kell újra jönnöm fotózásra.Így történt. A könyvben gusztusosan, porcukorral és szeletelt mandulával szórva szerepel, na, azt az adagot persze nem ette meg senki…Hozzávalók:25 dkg liszt10 dkg őrölt mandula20 dkg vaj12 dkg kék sajt1 kk sóA tészta hozzávalóit összegyúrjuk. Nem muszáj pihentetni, de nem árt neki.Kinyújtjuk egészen vékonyra, épp csak ne látszódjon át, kiszaggatjuk.A tetejüket megkenhetjük tojással, és megszórhatjuk ezzel-azzal: mákkal, szezámmaggal, durvára vágott dióval.180 fokos sütőben kb. 10 perc alatt megsütjük.