Villámgyors kukoricadarás túrógombóc karamellöntettel

  • 2016.01.25.
  • 8

Ezt a receptet egyszer el kell készíteni, és utána az ember ünnepélyesen megfogadja, hogy eztán már soha máshogy. Csak így. Mindennel együtt húsz-huszonöt perc alatt megvan, és nekem jobban is ízlik, mint a búzadarával készülő gombóc.Hozzávalók kb. 15 darabhoz:0,5 l víz15 dkg kukoricadara0,5 kg túrófél kk. sóA karamellöntethez:13 dkg cukor2 dl habtejszín2 dkg vajA vizet a sóval egy lábasban felforraljuk, beleöntjük a darát, és pár perc alatt sűrű masszává főzzük. Hozzáadjuk a túrót, és gépi habverővel jól összedolgozzuk. Kicsit várunk, amíg hűl és összébb áll, addig megpirítjuk hozzá kevés olajon a zsemlemorzsát. Vizes kézzel gombócokat formázunk a darás túróból, majd meghempergetjük a zsemlemorzsában.Ezúttal karamellt készítettem hozzá, ez a bevált receptem: olvasszuk fel a cukrot egy száraz edényben, kissé karamellizáljuk, de ne sötétre, mert akkor nagyon sötét lesz a kész öntet is. Adjuk hozzá lassan, eleinte tényleg szinte cseppenként a tejszínt, folyamatos kevergetés mellett, így elkerülhetjük, hogy darabosra álljon össze a cukor. Amikor már érezzük, hogy ha kicsit többet öntünk, akkor is folyékony marad, nem szilárdul, nos, ekkor öntsük hozzá a maradék tejszínt. Forraljuk addig, amíg be nem sűrűsödik: ha csíkot húzunk az edény aljára a fakanállal, nem zárul össze a karamell azonnal. Zárjuk el alatta a lángot, és keverjük bele a vajat. Kész.