Miközben a két nagyobb gyerekem érettségizik – Nóri mindenből, “rendesen”, Bálint csak németből -, Bence, a hármas számú elballagott az általános iskolából. Vagy -ban. Vagy hogy is kell ezt mondani.Örömömre a gyermek nem nagyobb testvéreit követi a továbbtanulás terén, hanem a helyi közgazdasági szakközépiskolában folytatja tanulmányait.Az iskola valaha rengeteg gyereket befogadott, aztán úgy tíz éve elkezdték leépíteni a létszámot: a helyi urban legend szerint azért, mert van vevő a patinás – igaz, eléggé lepattant – épületre, és a telekre. A keszthelyi belvárosról van szó.Amikor az én gyerekeim, pontosabban a nagyok ide kezdtek járni, még évfolyamonként három osztály ment, aztán azt leépítették kettőre, most már csak egy van. Bencéék évfolyama volt az utolsó, amelyben még két osztály volt, úgyhogy ez a két osztálynyi gyerek ballagott el most szombaton.Itt a mi kis büszkeségünk, aki oklevelet vett át az igazgatótól a különböző angol nyelvi versenyeken való eredményes szerepléséért. A kis ügyes.Itt pedig már az összes nyolcadikos a színpadon, épp Bence mond valami magvas gondolatot a mikrofonba. Mindenkinek volt egy sora. Valaki szóvá tette a facebookon, hogy úgy tűnik, mintha a szoknyák egyre rövidülnének – nos, igen: szerencsére már túl sokat nem tudnak, mert akkor már öv lenne, nem szoknya, így talán megvan az esély arra, hogy idővel újra hosszabbodni kezdenek…A fenti képen Erik, a kis unokaöcsi látható apósom társaságában – ám a jó kilátást nem élvezhette sokáig, a biztonsági őr leparancsolta onnan.A nyolcadikosok hagyományosan szélnek eresztik a lufikat a kezükből, ezzel búcsúznak az iskolától. Itt ér véget mindig a hivatalos műsor, és az osztályokban folytatódik a bizonyítványosztással, na meg persze az ajándékozással. Bencéék osztályfőnöke, Éva néni nemcsak az osztálytól búcsúzott, hanem az iskolától is, ahol harmincvalahány évig dolgozott – és most nyugdíjba vonult. A szülői munkaközösség azzal keresett meg, hogy nem készítenék-e valami jópofa tortát, mondjuk egy 40 szeletes könyvre gondoltak, mit szólok hozzá. Mondtam, persze, rendben van. Végül is hogy nézne ki, ha mást kérnének meg, nem…?Hát azért eldolgozgattam vele, na. Először is sütöttem 4 lap 8 tojásos piskótát, 40×60 centiset. Ekkora a cukrászsütőm tepsije, ezt úgy hívják, hogy GM méret.Aztán készítettem két krémet: egy mascarponés málnásat, és egy mascarponés-csokisat. A piskótalapokat félbe vágtam, az egyik csapat lett a csokis, a másik a málnás alapja. Úgy töltöttem meg a lapokat, hogy minden emeletnél levágtam a piskótából, hogy meglegyen a nyitott könyvet jellemző  forma, sőt, ehhez még középre a levágott piskótából toldást tettem, hogy jobban felpúposodjon. Aztán bevontam az egészet marcipánnal, csináltam három rózsát, egy könyvjelzőt, a feliratozást pedig a Dr. Oetkeres dekortollal oldottam meg, jó választás volt. Ja igen, mert ez a volt a szülők kérése: egyik oldalon szerepeljen, hogy “Köszönjük, Éva néni!”, másik oldalon pedig az osztálynévsor.A meglepetés tökéletesen sikerült, a tortát közösen ettük meg. Az utolsó pillanatban eszembe jutott, hogy belülről is lefotózzam, szóval bocsi, itt már láthatóan trancsírozás történt, de azért a lényeg látszik: a málnás és a csokis rétegek.Miközben készítettem, jött a Málnás Miki, a málnabeszállítóm, azt mondja nekem, nem tudtad volna azt a marcipánt kifehéríteni egy kis titánium-dioxiddal, hát hogy néz ez ki??? Mondom erre, te Miki, nem várnak téged otthon?Aztán most meg az egyik kis vendéggyerekünk, Kevin nézte a fotót, miközben írtam ezt a bejegyzést, kérdezi tőlem: mi ez, Móni néni, párna?Mert kritikusok mindig vannak.Hasonló bejegyzések:Hegyomlás tortaBallagás, és egy régóta ígért recept: a Norvég szelet!Hanna, Panna és a két tortaVakondtúrás torta