Tanácsok kezdőknek: sült kolbász

  • 2015.02.10.
  • 0

Középiskolában volt egy kifejezetten szadista orosztanárom (igen, én még oroszt tanultam), az a fajta volt, aki kéjjel öl, ám néha próbált kifejezetten viccesnek mutatkozni, mi pedig zavartan nevettünk a poénjain, nehogy lecsapjon valami újabb kínzással az értetlenség miatt. Egyik ilyen kedvelt humor-sziporkája az volt, hogy “annyit angolul mindenkinek tudnia kell legalább, hogy a leg a láb”.Hát ez a kis emlékmorzsa villant fel bennem, amikor a lányom a barátnőjétől felhívott, hogy hogyan kell kolbászt sütni. Mert a konyhában bizonyos dolgokat mindenkinek érdemes megtanulnia, még úgy is, hogy nincs ráhúzható szóvicc.Evidenciának vesszük a kolbászsütést, ugyanúgy, mint ahogy a régi szakácskönyvekben a “levest berántjuk” kitétellel elintézték a sűrítést, én meg, emlékszem, először kikerestem ugyanabból a könyvből a rántást, aztán vagy húsz deka lisztből el is készítettem, aminek köszönhetően meglehetősen érdekes főzelék lett a végeredmény. Mert a könyv mennyiséget sem írt. Mert azt úgyis mindenki tudja.Hát nem. Egyszer mindenkinek meg kell tanulnia az alapokat, amire majd lehet építeni – és ilyen a kolbász(és hurka)sütés. Ráadásul passzol a cukormentes étrendbe…:)Alapvető ismeretek:1. Sütnivaló kolbászt kell venni.2. JÓ kolbász kell. A jó kolbász kilós ára nagyjából a hús kilós árával ér fel. Ha túl olcsó, akkor erősen kétséges, hogy valóban húsból van.3. Érdemes akár a fagyasztóban is tartani, mert vészhelyzet esetén hamar lehet belőle ebéd, vacsora, a befektetett munka pedig minimális.Én úgy készítem, hogy a kolbászokat alaposan megszurkálom villával, hogy a zsír ki tudjon folyni belőle. Beleteszem a kolbászokat a tepsibe, annyi vizet öntök alájuk, hogy úgy 2-3 mm legyen a víz szintje, és hideg sütőbe rakom a tepsit. 190 fokosra állítom a sütőt, és így kb. 40-45 perc alatt pirosra sütöm a kolbászokat.Lehet enni magában, mustárral, kenyérrel, zöldségekkel, krumplipürével, savanyúságokkal – ki mivel szereti. Finom.Még valami: grillen csak a rácsra pakoljuk a bevagdosott/megszurkált kolbászokat, és gyakran forgatva a kívánt szín eléréséig sütjük.Hasonló bejegyzések:Jótanácsok háziasszonyoknakHogyan rakjuk el a téli gyümölcsöt? – tanácsok 1899-bőlFergeteges desszert: sütőtök karamellszósszal (abszolút kezdőknek is)Mangókrémes csokitorta