Hogyan legyél boldog(abb) anya?

  • 2014.11.16.
  • 0

Jó, mondhatod erre, azt is adhattam volna címnek, hogy hogyan növesszünk még karokat, fejet, vagy nyújtsuk a napokat 36 órásakká, illetve hogyan lehet a kávét intravénásan a szervezetbe vezetni.Az anyaságról általában úgy szokás beszélni, hogy az milyen magasztos, csodálatos, gyereket nevelni a világ legjobb feladata – ám hiába a tudat, az n+1 számú gyerek, előfordul, hogy az anya a sok teendő között idővel azt veszi észre, hogy oda az öröm, mókuskerékbe szorult.Az élet nem reklámfilm, nem marketingesek alakítják hófehér blúzos anyukával, aki könnyed kacajjal veszi tudomásul a fű- és sárfoltokat a – természetesen – szintén hófehérbe öltöztetett huncut kisgyermeke ruházatán.ForrásVan, hogy nem értjük, miért reagálunk úgy, ahogy.Miért kiabáltam már megint, holott nem akartam? Miért nem alszik a gyerek, hogy végre én is szusszanhassak? Miért marad rám egy csomó olyan feladat, amit más is el tudna végezni a családból? Miért vagyok szomorú, amikor (szinte) minden körülmény adott ahhoz, hogy boldog legyek?Virág elvtárs ezt teljesen egyszerűen megmagyarázta azzal, hogy mert “az élet nem habostorta”. Erre előbb-utóbb mindenki rájön, aki nem valamiféle burában éli le az életét békében és biztonságban – de azt hiszem, leszögezhetjük, hogy a többségre nem ez a jellemző.Számomra az évek során fontos felismerés volt az, hogy a hangulatom, a viselkedésem meghatározza az otthonunk, tehát ezzel együtt az egész család hangulatát, illetve az, hogy nem kell, és nem is szabad engednem az érzelmi hullámzásoknak; tudok tenni az ellen, hogy ha sötét felhők gyülekeznek a fejem felett, azok el is menjenek. Az én választásom, hogy átadom-e magam a depressziónak, vagy ellenállok, és az optimizmust választom.ForrásMindenkinek van választása, még akkor is, ha mások a lehetőségei.Íme néhány lehetséges út, amiben változtathatsz, ha szükséges.1. Kérj segítséget.Ez nem szégyen. Néhány óra magányra van szükséged? Stresszmentes vásárlást szeretnél?  Moziba mennél a férjeddel? Szeretnél egy kicsit kikapcsolni? Kérj segítséget akár rokonoktól, akár barátoktól, vagy ha tudsz, fizess azért egy babysitternek, hogy egy kicsit mentesítsen a 24 órás szolgálat alól. Nem vagy rossz anya attól, ha úgy érzed, hogy de jó lenne a gyerek(ek) nélkül egy kicsit. Egyáltalán nem.2. Bízz magadban.Ne őrülj meg a különböző gyereknevelési szakkönyvek különböző tanácsainak útvesztőjében. Hallgass az ösztöneidre, a gyerek akkor lesz boldog, ha te is az vagy, neki az a legfontosabb, hogy veled, a családban biztonságban érezze magát. Hogy tudja, hogy a számára fontosak szeretik őt. Dicsérj és jutalmazz, szabj határokat, korlátokat,  legyél következetes ezek betartatásában, és figyelj a belső hangra.3. Válassz hobbit.Erről egy egész bejegyzést írtam, a fenti címre kattintva megtalálod. Itt kapcsolódhat az 1. pont, lehet, hogy segítségre lesz hozzá szükséged, de érdemes.4. Ne legyél perfekcionista.Perfekcionista az, aki mindig mindenben 100 százalékot akar nyújtani, illetve a környezetétől is hasonló tökéletességet vár el. Hát ebben eleve borítékolt a boldogtalanság, ugye, mert nem lehetsz tökéletes. Képtelenség. Nem tudsz hibátlanul megfelelni ennyi feladatnak, és hát azt is látni kell, hogy nincs objektív leírása a tökéletes szülőnek, anyának, házastársnak, mert ez nem objektív kategória. Az egyik gyereknek az a jó, ha minél többet szeretgeted,ölelgeted, a másiknak az, ha inkább békén hagyod. Az egyik intenzív foglalkozást vár el, a másik egyedül szeret szöszölni. A szakkönyv azt mondja, hogy 15 hónaposan azt kell mondania, hogy anya, a te gyereked meg nem mondja. Mást sem. A szomszédé bezzeg.Ne akarj folyton igazodni valamiféle sorvezetőhöz, az élet úgyis gondoskodik róla, hogy majd másképp alakuljanak a dolgok, ahogy te azt elképzelted, vagy tervezted. Nyugodj meg. Menni fog.5. Légy pozitív.Az optimizmus is általában döntés kérdése. Átadod-e magad az önsajnálatnak, a depressziónak és a kilátástalanságnak, vagy felülemelkedsz rajtuk, és meglátod a napot a felhők fölött? Most mondhatod, hogy jó-jó, de hogyan? Hiszen amikor az ember fölött beborul az ég, pont fogalma sincs, hogyan legyen optimista.Nos.→ Először is, azonnal fejezd be mások hibáztatását a saját boldogtalanságod miatt. Főleg a társadat, férjedet ne okold.→ Fejezd be a panaszkodást, nézz körül, mid van, és ne arra fókuszálj, ami nincs. Gondold végig, hogy ha valaki kívülről látja az életedet, milyen értékeket fedez fel benne? Legyél hálás ezekért a dolgokért.Tudod, hányan szeretnének férjet, gyereket, és nem lesz nekik? Hányan cserélnének veled boldogan?→ Keresd olyan emberek társaságát, akik felvidítanak, ha valakivel jellemzően rossz dolgok jönnek elő beszélgetés közben, akkor a vele való találkozást ne erőltesd. Vagy beszéljétek meg, hogy véget vettek a lelki nyűglődésnek. Olvasd el azt a régebbi bejegyzésemet, mit írt Kalocsa Róza a családi boldogságról.→Keress vidám zenét, ami jókedvre derít, és ne az elmúlásról, a szomorúságról szóló számokat hallgass. Tehát, semmi Szomorú vasárnap, Én mindenkiben csalódtam, vagy Dr. Bánat. Nézz videóklipeket az Earth, Wind and Fire-ről, garantáltan felvidulsz.→ Keresd a színeket. Öltözz színesbe, fesd ki a körmöd, sminkeld ki magad.Ha mindezen tanácsok nem válnak be, gyere vissza.Hasonló bejegyzések:Hogyan fogyózom?Boldog március 15-ét! Meg egy finom mandulás körtepitét is…Abbázia, az Adria Nizzája – Horvátországi élmények II. részHogyan fogyózom? – III. rész