Tegnap a züzemben

  • 2014.08.03.
  • 8

Aki cukrász akar lenni, felejtse el azt a képet, hogy hófehér köpenyében, csinos sapkácskában habzsákból elegánsan tortákat díszítget, mindig meg-megállva, hogy jobb, vagy bal oldalra tegyen-e még egy keveset a habból.Lehet, hogy lesz néha ilyen, de készüljön fel arra is, hogy adott esetben reggel hattól este kilencig gyártja a megrendelt sütiket, hogy néha jól mennek a dolgok, néha nem annyira, hogy az ezerszer megsütött süti is okozhat meglepetést.Vagy egy hűtőszekrény.Tegnap ugyanis este fél hatkor, amikor már láttam az alagút végét, hogy csupán fél óra, és végzek, egyszer csak – azóta sem értem, hogyan – felbillent a hűtő egyik polca, két sütemény volt rajta, egy alatta. A két sütemény felkenődött belülről a hűtő ajtajára, majd amikor kinyitottam ezt a bizonyos ajtót, ráesett a harmadikra.A két felkenődött sütit este nyolcra várták egy szülinapra.Most csak annyit mondok, hogy megkapták. Mármint, nem ugyanazt…De azért egy kicsit sírtam is.És hát igen, miközben én az üzemben izzadok, a tortám és a macaronjaim a tévében villognak.A Balatoni Kör elnöksége a rizlingtortámmal.Nos, néha ilyen egy cukrász élete.Hasonló bejegyzések:Mit egyek, ha paleózom? – étrendjavaslat egy hónapraHorvátországi élmények – III. részA Mikulás édességeiUnder pressure – Nyomás alatt