Tökéletes tejberizs mikróban

  • 2014.01.22.
  • 3

Van egy nagyon finom tortareceptem, málnás-tejberizses, és azért nem osztottam meg veletek eddig, mert nem volt lelkierőm egyben bepötyögni az egészet. Mert úgy kezdődik, hogy tejberizst kell főzni, aztán kihűteni. Mivel eddig elmulasztottam a tejberizs elkészítési módjának ismertetését, hivatkozni sem tudtam volna rá, és egy ijesztően hosszú recept tárult volna a szemetek elé, drága olvasóim.Ezért úgy döntöttem, hogy most első lépésben elmondom, hogyan főzöm én a tejberizst – aztán a továbbiakban az összes tejberizs-alapú ételnél csak linket teszek.Először is, ez az egyetlen étel, amit mikróban készítek. Ugyanis, ezt már többször említettem, kissé feledékeny vagyok, és számos esetben ért az a kellemetlen meglepetés, hogy mire újra a konyha felé jártam, a szagról éreztem, hogy késő. Már megint. Nem szégyellem bevallani, utánaolvastam a neten, ki hogy főzi – és akkor akadtam rá a számomra ideális megoldásra: a mikróban főzött tejberizsre*. Így soha nem ég oda.Mielőtt a receptre rátérek, vegyük számba az egyéb fontos tényezőket:1. A rizsEzen áll vagy bukik a mutatvány. A hosszúszemű B rizst felejtsük el (amúgy is), tejberizshez minimum kerekszeműt, optimális esetben rizottórizst vegyünk. Tudom, drága, de egy kilóból négy embernek négyszer főzhetünk belőle, így már mindjárt nem olyan vészes.2. Az edényHa már mikró – nekem is vannak fenntartásaim -, legalább az edény legyen üveg. Jénai. Semmiképp se vacak műanyag, amely maga is beleolvad a rizsünkbe.3. CitrushéjakNem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy csak kezeletlen héjú citrusféléket használjunk. A Lidl-ben például már biocitrom és -narancs is kapható, az Aldiban viasszal kezelt citrom, amit csak forró vízzel le kell mosni.Hozzávalók (4 személyre):23 dkg rizs2 dl víz1 l tejcukor ízlés szerint – kb. 8 dkgcitromhéj4 dkg vajlehet még: vaníliamagok1. Tegyük a rizst a jénaiba,  és öntsük rá a vizet. Hagyjuk állni legalább fél órát, amíg beszívja.2. Ekkor öntsünk rá 8 dl tejet, tegyük a mikróba, nekem 850 Watt a legmagasabb fokozat, azon hagyom 20 percig.3. Kivesszük, hozzáadjuk a maradék 2 dl tejet, a cukrot, citromhéjat, vaníliát, átkeverjük, és még 5 percre visszatesszük.4. Ha lejárt az idő, ismét kivesszük az edényt, beledobjuk a vajat, alaposan elkeverjük.A tejberizs akkor jó, ha kásás, nem száraz, és kihűlve sem szívja magába az összes tejet. Használhatjuk alapanyagként más édességekbe (rizskoch), de önmagában is nagyon finom, kakaóporral, fahéjjal megszórva, vagy valamilyen lekvárral, befőttel tálalva. *Olvastam mindenféle érveket a mikró ellen és mellett, erre a vitára most pls ne térjünk ki. Ez a főzési mód választható, nem kötelező.Hasonló bejegyzések:Madártej újra: habgaluskát mikróban!Csokis banán rétestésztábanTöltött csirkemell vajas leveles tésztában, elismerő pillantásokkal körítveKeszthelyi narancs, orosházi banán