Voltaire imádta a tokajit

  • 2014.01.19.
  • 3

Francois-Marie Arouet, írói nevén Voltaire, a francia felvilágosodás kori író, költő, filozófus és a tokaji bor kapcsolatának komoly dokumentációja volt, olyannyira, hogy a témáról dr. Ambrózy Ágoston 1934-ben egy kis könyvecskét is megjelentetett.Amint arról beszámolt, mivel Voltaire sokat vendégeskedett fejedelmi asztaloknál, az idők során jelentős borszakértővé képezte magát. Éppen ezért a különböző borvidékek versengtek kegyeiért, ám a neves francia borok időnként kaptak csak sorai között egy-egy említést – míg a tokajit sokszor dicsérte. Voltaire és Nagy Frigyes levelezésében számos alkalommal megesett, hogy a költő visszaemlékezett a királyi udvarban elfogyasztott jó magyar borról, a “tüzes és édes” tokajiról. Sőt, a következőképpen is nyilatkozott: “Ha tokajit iszunk, meg kell győződnünk, hogy van Gondviselés felettünk, mert annyi gyönyört, mint ez az ital, csak egy végtelen jóságú Isten nyújthat.” Ezzel a kijelentésével bizonyára meghökkentette ismerőseit, hiszen ateista nézeteiről volt ismert.VoltaireA csabrendeki születésű, művelt, ám költői munkásságát tekintve nem kiemelkedő Galánthai Fekete János gróf Voltaire elkötelezett rajongója volt, rendszeresen levelezett a nagy franciával. Összesen 7-7 levelet váltottak, a gróf verseit küldte Voltaire-nek értékelésre, ám mellé mindig csatolt nem kevés üveg tokaji aszút: három év alatt összesen 100 palackot juttatott példaképének. Voltaire a versekről mérsékelt elragadtatással nyilatkozott: “borai jobbak verseinél”, ugyanakkor sosem mulasztotta el megköszönni a bőkezű küldeményt.Galánthai Fekete JánosBouret generálisnak írott levelében Voltaire azt fejtegette, hogy az ember „az ajándék elfogadásában valami visszataszítót érez, hacsak az nem Tokaj kiváló bora” – látható tehát, hogy a filozófus számára a tokaji volt a kivétel, ami erősítette a szabályt…Hasonló bejegyzések:Zsófi gyászaReggelizz, mint egy…ÉletreceptMascarponés réteskosarak karamellizált körtével