Karácsonyi ajándékötlet " hófehér habcsók karácsonyfadísznek, vagy ajándékkísérőnek

  • 2013.12.15.
  • 3

Tisztában vagyok vele, hogy a habcsók önmagában soványka ajándék – ennek ellenére simán lehet, hogy valakinek éppen jó -, de esetleg mással kiegészítve igenis van létjogosultsága. Nem is tudom, hány évig próbálkoztam a habcsókkal, ami mindig rusnya sárgás és ragacsos lett, míg aztán egyszer, talán három évvel ezelőtt egy aprólékos útmutatást követve tényleg úgy sikerült, ahogy akartam: fehér, sima felületű, roppanósan törő édesség lett az eredmény. Ajándékot kísért nálam is, egy üveg lemon curdhöz mellékeltem.Hozzávalók:tojásfehérje, amit pontosan lemérünk (én 20 dekával kezdtem)pontosan háromszor annyi porcukor (így tehát ez 60 deka volt)ha díszíteni akarjuk, akkor különféle dekor cukrok, gyöngyök1. A fehérjéből kemény habot verünk habüstben, vagy olyan edényben, amit aztán vízfürdőbe állíthatunk. Nekem erre a célra a kenyérsütésre is használatos jénaim a legmegfelelőbb. Ez éppen belefér az egyik lábasomba, amelynek az aljába vizet teszek, de csak annyit, hogy ha beleteszem a jénait, a víz ne érje annak az alját, csak a gőz.2 Amikor teljesen kemény a fehérjehab, belezúdítjuk egyben a porcukrot, és elkeverjük. Sűrű, ragacsos massza lesz.3. Meggyújtjuk a gázt a vízfürdő alatt, beletesszük a tojáshabos edényt, és verjük tovább a porcukros fehérjét, amíg a hab már jó meleg, fényes nem lesz.4. Ekkor kivesszük a vízfürdőből, hogy hűljön, de verjük tovább, amíg olyan kemény nem lesz, hogy ha végighúzzuk benne az ujjunkat, a nyoma ott marad, a hab nem folyik vissza, meg sem mozdul.5. Hagyjuk hűlni a masszát, majd habzsákból sütőpapírral borított tepsire nyomjunk különböző formákat: karikákat, fenyőfákat, szíveket, sőt, akár neveket a csillagcsövön keresztül.6. Toljuk 50 fokos sütőbe a tepsiket 3 órára, de úgy, hogy a sütőajtót egy fakanállal résnyire kitámasztjuk. (Ha az idő elteltével a habcsókok közepe még lágy, folytassuk a szárítást, akár még egy órán át.)Nos, az enyémek gyönyörűek lettek, nagyon elégedett voltam.Gondoltam, örülni fognak a hab-neveknek, ám azok a csomagolás során sajnos eltörtek… Nem voltam elég óvatos. Így maradtak a karikák, szívek, fenyőfák, “csókok”.Hasonló bejegyzések:Karácsonyi ajándékötlet: szaloncukor saját kezűlegKarácsonyi ajándékötlet: “sütibefőttek”!Karácsonyi ajándékötletKarácsonyi ajándékötlet