Vegán kaporszósz

  • 2013.06.11.
  • 6

Nagyon szeretem a kaporszószt. Nem csak az ízét, hanem azt is, hogy olyan gyorsan, egyszerűen elkészül. Most kora reggel férjem készített hozzá újkrumpliból tepsiben sült krumplit. Teljes értékű ebédünk volt.
Került már fel kaporszósz a blog indulásakor, azonban egyrészt nem is volt olyan szép a fotó, másrészt pedig
ez egy kicsit módosított recept.
Hozzávalók:2 csokor friss kapor1 fej vöröshagyma2 ek. 100% extra szűz olívaolaj
kb. 3-4 dl víz
4 ek. Vegimilk növényi natúr kukoricatejpor2-3 ek. finomliszt1-2 tk. Vito reform fúszerkeverék2-3 tk. só
kb. 2 tk. citromlé1 tk. xilit (nyírfacukor) - ízlés szerint elhagyhatóElkészítés:A kaprot megmossuk, leszedjük a száráról és alaposan összevágjuk. A hagymát meghámozzuk, apróra és olaj + víz keverékén megpároljuk. Majd rászórjuk a kaprot, sózzuk, fűszerezzük és puhára főzzük (kb. 10 perc alatt). Eközben egy lefedhető üvegbe beletöltjük a lisztet, kukoricatejport, maradék vizet, alaposan összerázzuk, és ezt öntjük rá a megpuhult kaporra.
Citromlével, igény szerint nyírfacukorral ízesítjük, ill. ha nem elég sűrű, még adunk hozzá lisztet. Összefőzzük és tálalhatjuk is :)TIPP: Kukoricakeményítővel készítve nemcsak laktózmentes étel, hanem gluténérzékenyek is fogyaszthatják.