Cukormentes fahéjas zabkeksz

  • 2019.01.07.
  • 7




Egyszerű, gyorsan összedobható, finom báziskeksz receptet hoztam össze. Ebben most nincs semmi plusz, tényleg teljesen alapkeksz, de tetszés szerint turbózható olajos magvakkal, aszalt gyümölcsökkel, cukormentes étcsokival, kandírozott gyümölcsökkel, kókuszreszelékkel, kinek mihez van épp gusztusa. De így alapjáraton is nagyon finom, eteti magát, és így talán kevesebb plusz-kalória van benne, mint a turbózott változatban.

A vaj nagy részét most kókuszzsírral váltottam ki, ízre semmi különbség, és így egy kicsit kevesebb állati eredetű zsiradékot viszünk be, no meg állítólag sokkal egészségesebb kókuszzsírral sütni: koleszterinmentes, és hevítés hatására
sem keletkeznek káros transz-zsírok. A főzésnél már régóta használom (ráadásul finomabbak is lettek az ezzel készített húsos és egyéb sós ételek, mint amikor pl. napraforgó olajjal készítettem), de sütni azt hiszem most először próbáltam. Ráadásul olcsóbb is, mint a vaj, és hűtés nélkül is sokáig tárolható. Figyel is a kamrámban egy három kilós vödörrel. :-o Arra érdemes figyelni, hogy 175 fok felett elméletileg nem szabad sütni, mert füstöl, de az ertrit miatt meg amúgy sem érdemes 160 fok fölé menni.

Ezzel az eritrit mennyiséggel jó édes lett, ha nem szereted túl édesen, tegyél bele picit kevesebbet. A kalóriák miatt édesség szempontjából nem kell aggódni, az eritrit gyakorlatilag majdnem 0 kalóriát és 0 gramm szénhidrátot tartalmaz. ;-)

És akkor íme a recept:

Hozzávalók:5 dkg vaj10 dkg kókuszzsír 18 dkg eritrit2 db tojás15 dkg zabpehelyliszt1 púpos teáskanál sütőpor1 csipetnyi só15 dkg zabpehely (ebből 10 dkg nagyszemű, 5 dkg aprószemű)1 db bio citrom héja reszelve
5 teáskanál őrölt fahéj
1 evőkanál vaníliakivonat (helyettesíthető őrölt vaníliarúddal, vagy vaníliarúd kikapart belsejével) Elkészítés:A vajat és a kókuszzsírt az eritrittel kikevertem.Hozzáadtam a tojásokat és a vaníliakivonatot és simára kevertem.Beleszórtam a sütőporral és a sóval elkevert lisztet, a citromhéjat, a zabpelyhet és a fahéjat,
majd összegyúrtam.1-2 órára a hűtőbe tettem a masszát.A sütőt 160 fokra melegítettem. (Az eritrit miatt nem tanácsos ennél magasabb fokon sütni!)A tésztából kézzel diónyi nagyságú golyókat formáltam, pogácsa alakúra formáztam majd sütőpapírral kibélelt tepsire sorjáztam.160 fokos sütőben kb. 20-24 percig sütöttem. 20 perc után érdemes résen lenni, mert könnyen megéghet, sütő-függő, hogy pontosan mennyi idő kell neki. Ha már kezd szépen aranybarnába hajlani a színe, már jó is. A sütőből kivéve még nagyon puha, de mire kihűl, ropogós keksz lesz, és zárt dobozban az is marad.