Zsályás csuka cukkinivel, brokkolival, paradicsommal

  • 2012.09.18.
  • 0

Végre sikerült értékelhető halnapot tartanom. A piacon nagy tömegben jelentek meg a csukák, én pedig közismerten mindennek ellent tudok állni, kivéve a kísértésnek. Ennek nem is kell egyébként, és most csak egy kisebb, formás, pucolva 60 dekás példányt választottam, ez pont elég két főre. Különben ezek a kisebbek is nagyon finomak, érdemes egyben megsütni. A köret szintén - azaz részben - piaci ihletésű, az szombati esőben érdemes volt figyelmesen végignézni a kínálatot, hiszen sikerült pont a kedvenc méretű, 8-10 centis cukkiniket találni (egy részét nyersen felfaltam). Mást ugyan nem akartam hozzá, de aztán egy brokkoli felszólított, hogy velem akar jönni, nem volt mit tenni, engedtem az erőszaknak. Ugyan konyhatechnológiailag teljesen más kezelést igényel, de a teljes vacsorakészítési művelet így sem tartott negyven percnél többe, a nettó idő ennek a fele sem volt. Az egészre pedig a Góliát paradicsom tette fel a koronát, amelyet anyósom kertjében zsákmányoltam, csak a rend kedvéért említve, hogy a többi zöldséget egészen más dimenzióba helyezte.


Hozzávalók: (2 adag)- 1 kisebb csuka (kb. 600g)- 50 g füstölt kolozsvári szalonna- min. egy tucat kisebb zsályalevél- 1 babérlevél- só, bors, olívaolaj- 6-8 bébicukkini (kb. 250g)- 1 kisebb brokkoli- 1 nagy paradicsom (Góliát, ökörszív, stb.)- 3-4 ek olívaolaj- 2 gerezd fokhagyma- só, bors- fél citrom héja
1. A csukát megtisztítom, szárazra törlöm, alaposan besózom, borsozom, és a pulton hagyom egy órát. Hasába bedobok pár zsályalevelet és egy babárlevelet, a hátát pedig sűrűn kidekorálom zsályalevelekkel, amelyre leheletvékony kolozsvári szalonna-szeleteket helyezek. Olívaolajjal kikent tepsibe teszem és 180 fokos sütőben fél óra alatt megsütöm.
2. A brokkolit puhára gőzölöm, a mikor már puhul, enyhén sózom. A rózsáit levágom, a torzsát másra használom.
3. A cukkinit hosszában félbe vágom, a fokhagymát apróra vágom, forró serpenyőben olívaolajon megpirítom. Közben a paradicsomot felkockázom és a brokkolival együtt a serpenyőbe dobom. Dobva-rázva összepirítom, közben sózóm. Végül fél citrom héját részelek rá. A citrom másik felét kettévágom és tálaláskor azzal kínálom.