ETIÓP CSIRKERAGU (STEW) BERBERE FŰSZERKEVERÉKKEL

  • 2011.04.07.
  • 9

zseniálisabb része, az egész úgy indul, hogy el kell készíteni a berbere fűszerkeveréket, amit állítólag alap etióp fűszerkeverék
egy 3 decis csavaros tetejű befőttesüvegbe érdemes pakolászni az alapanyagokat, így szépen össze lehet rázni, az üvegbe tegyünk:
kb. 5 dkg őrölt pirospaprikát
5 teáskanál őrölt cayenneborsot
1 teáskanál frissen őrölt feketeborsot
1/4 teáskanál fahéjat
1/4 teáskanál őrölt szegfűszeget
1/2 teáskanál őrölt szerecsendiót
2 teáskanál sót
1 teáskanál őrölt gyömbért
közben felforrósítottunk szárazon egy teflonedényt, és 1 percig pirítottunk (vigyázva, meg ne égjen) 1/2 teáskanál őrölt koriandert, 1/2 teáskanál görögszénamagot és 1/2 teáskanál koriandert, majd mozsárban összedolgozzuk, míg a görögszéna is őrölt nem lesz, és ez is megy az üvegbe, és összerázzuk, félretesszük
(igaziból a paprika és a bors kivételével az összes többi hozzávalónak jót tesz egy kis forrósítás, még aromásabb lesz a keverék)
ezután 6 fő részére 2 nagy fej (lehetőleg nem vörös, hanem mogyoró vagy salotta) hagymát, 2 gerezdfokhagymát és egy kis darab friss gyömbért aprítóban összedolgozunk, olajon üvegesre pároljuk, 3 deci vízzel felöntjük, és 80 dkg igen apróra kockázott csirkemell és a berbere fűszerkeverékből 4 púpos evőkanálnyi segítségével előbb fedő alatt, majd fedő nélkül kis lángon - menet közben még vmennyi sót hozzáadva - jó sűrű raguvá főzzük az egészet
injerával fogyasztjuk, további recepteket meg innen nézzünk ki addig is, míg beblogolom