Risotto, ami pasta

  • 2013.02.06.
  • 3

A címet írhattam volna fordítva is, úgy se lenne több értelme. Inkább felteszek egy kérdést és egyből minden kiderül: főztetek már úgy tésztát, mintha rizottó lenne? Lehet, hogy előre furcsán hangzik, de nagyon is sok értelme van.
Alaplében főtt tészta

Előre leszögezem, hogy ezzel a módszerrel főzve a tészta nem lesz fogkemény. Mentségére legyen mondva, nem is fő szét, viszont olyan íze lesz, amit az egyszerű vízben főzés során soha nem kap meg. Állagát tekintve, hajaz a risotto krémességére, tehát ez is inkább plusz pont. Az elkészítéshez elengedhetetlen az alaplé/húsleves, ettől kapja ugyanis azt a bizonyos ízt. Az elkészítés menete: hagymát fonnyasztunk, felöntjük alaplével, beletesszük a tésztát és hagyjuk 20-35 percig rotyogni. Az igazi risottohoz képest sokkal egyszerűbb, megússzuk az kevergetést. 25 perc után már gyakorlatilag el is készült, innen már csak a bűnös dolgok kerülnek bele: sajt, tejszín, mascarpone, ricotta, ki mit szeret. Magában is kitesz egy gyors, egyszerű, de kellemesen kényeztető vacsorát (ma estáre pl. tökéletes lenne, ahogy elnézem a szakadó esőt), de lehet mindenféle feltéttel is variálni, ahogy most én tettem. És persze köretként is kerülhet a tányérra sült csirke mellé. Vagy egy kis grillezett kacsamájjal, hmmm.

Recept
2 ek vaj1 kis fej hagyma1 l húsleves vagy alaplé35 dkg rövid macaroni1,25 dl tejszín5 dkg reszelt parmezán4 ek mascarponesósok frissen őrölt borsfeltét:25 dkg gomba6 szelet baconkis csokor petrezselyembors
A vajat egy nagy serpenyőben felolvasztom, rádobom az apróra vágott hagymát, sózom, borsozom és alacsony lángon 10 perc alatt üvegesre párolom. Felöntöm az alaplével és felforralom. Beleteszem a tésztát és hagyom alacsony láng felett 20-25 percig rotyogni. Amikor a tészta puha és a léből csak a lábos alján maradt kb 1 cm-nyi, belekeverem a parmezánt, a tejszínt és a mascarponét. Épp csak addig hagyom főni, amíg a mascarpone felolvad és a tjszínes krém bevonja a tésztát. Azonnal tálalom.
A feltétet elkészítem, amíg a tészta fő: a bacont száraz serpenyőbe teszem és pirosra sütöm. A zsírból egy evőkanyálnyit hagyok a serpenyőben, rádobom a megtisztított, feszeletelt gombát. Magas lángon pirosra sütöm. Összekeverem a baconnel és a felaprított petrezselyemmel. Brosozom és az elkészült tészta tetejére kanalazom.