Gombás marha - nem vadasan (AnicasubRosa)

  • 2014.09.15.
  • 5

Azt gondolom, hogy egy olyan hús mint a marha, többet érdemel annál, hogy csak pörköltként és vadasként készüljön el. 
Például így:

A hozzávalók:
Egy darab marhahús, egyben
3 fej hagyma szeletelve
1-2 kanál zsír (az istenért, ezt tényleg ne rontsa el senki olajjal!)
füstöltszalonna
fűszerek (nálam színesbors, kubebabors, bazsalikomlevél, fokhagyma) mozsárban eldörzsölve
pár dkg gomba
kevés húsleves-alaplé (ennek híján víz)
1-2 kanál tejföl
1 dl fehérbor
1-2 ek. paradicsomlé vagy sűrített paradicsom vagy nyári édes paradicsom 
A körethez:
spagetti
1-2 evőkanál vaj
só, bors
kevés vágott snidling
zöldbab
 
A húst lehártyáztam, megszabadítottam mindentől, ami nem odavaló, majd sóztam, füstöltszalonnával megtűzdeltem és a mozsárban kis zsiradékkal eldörzsölt fűszerekkel bekentem, majd hagytam fél óráig pihenni. Addig felvágtam a hagymát és kis zsíron,meg a tűzdelésből kimaradt két szelet szalonnán elkezdtem dinsztolni a hagymát és a gomba felét, közben az edénybe tettem a húst és körbepirítottam. Felöntöttem kevés húsleves alaplével és fedő alatt, a levet apránként pótolgatva puhára pároltam. Amikor már majdnem készen volt, a maradék gombát is beledaraboltam. Amikor a hús teljesen megpuhult, kivettem egy tálra és vékonyra szeleteltem.
A visszamaradt szafthoz adtam 3 kanál tejfölt, kevés sűrített paradicsomot és fehérbort, majd a hússzeleteket beletettem a szószba és jól kiforraltam.
Spagettit és vajon párolt snidlinges zöldbabot (sárgahüvelyűt) adtam mellé köretnek.
És néhány kép a fázisfotózás szerelmeseinek: