Sertésszűz almás töltelékkel

  • 2020.01.02.
  • 6

Hozzávalók:2 db sertésszűz ( kb. 42-45 dkg-osak voltak)sófrissen őrölt bors2 közepes alma4 db salottahagyma1 csésze durvább kenyérmorzsa (késes aprítóba tettem 1 szelet kenyeret, előtte a héját levágtam,és így aprítottam durva morzsává)rozmaring (nálam szárított)kakukkfű (nálam szintén szárított)1 evőkanál mustárolajbaconszeletekA meghámozott almát kis kockákra vágtam. A hagymát szintén meghámoztam, azt is apróra vágtam. Egy teflonserpenyőben kevés olajat hevítettem, rátettem az almát és a hagymát, kb. 6-8 percet pirítottam. Rozmaringgal és kakukkfűvel
fűszereztem. Levettem a tűzről és hozzáadtam a durva kenyérmorzsalékot, mustárt, sóztam és borsoztam. Hagytam kicsit hűlni.Addig a megmosott, papírtörlővel leitatott sertésszüzeket középen óvatosan bevágtam,majd kinyitottam mint egy könyvet. Fóliát ráhelyezve kiklopfoltam mindkét oldaláról. Sóztam, borsoztam.Egy tálcára raktam baconszeleteket úgy, hogy kicsit fedjék egymást. Ráhelyeztem az előkészített sertésszüzet, közepére helyeztem a töltelék felét, majd fogpiszkálókkal összetűztem, a baconszeleteket ráhajtogattam de közben a fogpiszkálókat mindig szedtem ki ahogy haladtam a szalonnákkal. Egy kisebb tepsire helyeztem, úgy, hogy a szalonnaszélek alulra kerüljenek. Ugyanígy megtöltöttem a másik sertésszüzet is. A tepsibe kb. fél deci vizet öltöttem és betettem a 200 fokosra előmelegített sütőbe. Addig sütöttem,míg szép pirosra nemsült a szalonna (mivel nekem a
körettel
együtt - de külön tepsiben - sült egyszerre a sütőben, ezért én a légkeverést is bekapcsoltam).Most
sült krumplival
és áfonyaszósszal tálaltam, de rizs is illik hozzá. A felszeletelt hússzeleteket a szaftjával meglocsoljuk.

Címkék

Alma Sertésszűz