Bagett II.

  • 2018.07.25.
  • 2

A recept eredetije
Limarától
van. Kicsit változtattam csak rajta:
kevesebb élesztőt tettem bele, és én nem 3 hanem 4 bagettet csináltam az adott mennyiségből.Hozzávalók: (ahogy nálam készült)2 dl langyos víz0,5 dl tejcsipetnyi cukor1,5 dkg friss élesztő40 dkg kenyérliszt1 púpos teáskanál só2 evőkanál olajA bedagasztott, megkelt tésztát 4 részre osztottam. Az interneten található több videó is, ami mutatja a bagett formázását (pl.
itt
- én ez szerint formáztam). Megformáztam, majd a bagettsütő formára raktam,
folpack fólával letakarva hagytam kelni 30 percet, közben a sütőt előmelegítettem 210 fokra, alulra pedig egy kis lábaskában vizet tettem.Amikor megkeltek, pengével bevágtam, lespricceltem vízzel, és betettem a sütőbe. 10 perc elteltével a lábaskát a vízzel kivettem, és már anélkül sütöttem tovább, amíg szép aranyszínű nem lett(kb.25-30 perc). Ahogy kivettem a sütőből, lespricceltem újból hideg vízzel és hagytam kihűlni.Megj.: néha teszek bele 2 csapott evőkanál ropogós pirított hagymát is (boltit).pirított hagymáspirított hagymás

Címkék

Bagett