Mákos-meggyes torta

  • 2018.04.13.
  • 9

Hozzávalók: (26 cm-es formához)A mákos tésztalaphoz:4 tojás7
dkg kristálycukor1 csomag vaníliáscukor8 dkg darált mák2 dkg rétesliszt5 g sütőporA meggyes réteghez:1 üveg meggybefőtt2 csomag piros tortazseléízlés szerint citromlé és cukorMascarpones -tejszínhabos réteg:25 dkg mascarpone2,5 dl tejszín (33%-os)1 csomag vaníliáscukor1 evőkanál porcukorA tésztalaphoz a mákot összekeverjük a liszttel és a sütőporral. A fehérjékből csipetnyi sóval habot verünk, hozzáverjük lassanként a kristálycukrot és a vaníliáscukrot is, majd beleforgatjuk a tojássárgákat és a mákos-lisztes keveréket. Az állítható tortaformát egy sütőpapíros tepsire tettem, 26 cm-re állítottam. A masszát elsimítottam benne és 190 fokos előmelegített sütőben kb.25 perc alatt megsütöttem. A forma szélén késsel meglazítottam a megsült tésztalapot, és rácsra téve hagytamkihűlni.A magozott megybefőttet leszűrtem. A levéhez tettem annyi vizet, hogy együtt annyi dl legyen, ami a zselé tasakján szerepel. Feltettem egy lábaskában melegedni. Közben a tortazselét az utasítás szerint kevés kristálycukorral elkevertem,
szintén az utasítás szerint folytattam az elkészítését, csak hozzáakevertem még a meggybefőttet is. Hagytam addig hűlni, míg elkezdett kocsonyásodni (nehezen kocsonyásodott az enyém, ezért betettem a hűtőbe és közben párszor ellenőriztem és átkevertem). Addig a mákos tortatésztát megkentem vékonyan savanykás lekvárral, és visszatettem köréje a tortakarikát. A már kocsonyásodni kezdő meggyes tortazselét rásimítottam a lekvárral megkent lapra, visszatettem a hűtőbe,míg teljesen megdermed.A mascarponet kikevertem a porcukorral és a vaníliás cukorral. A tejszínt habbá vertem és óvatosan beleforgattam a mascarponeba. Ezzel kentem be a torta oldalát és a maradékot a torta tetejére kentem (én kiskanál domború felével kicsit megcifráztam). Darált mákkal és pár szem koktélcseresznyével díszítettem, kevés fehércsokit reszeltem rá.