Habcsókos torta mascarponekrémmel

  • 2017.04.02.
  • 4

A recept
innen. (Maradék tojásfehérje felhasználásához.)--- Hozzávalók: (4 lap)24 dkg tojásfehérje20 dkg finom kristálycukor10 dkg diócsipet só1 teáskanál burgonyakeményítő+ 13 dkg étcsoki megolvasztva a lapok megkenéséhez.A diót száraz serpenyőben kissé megpirítottam, hagytam kihűlni, majd késsel apróra vágtam (az eredeti receptben darálva volt, én inkább durvábbra szerettem volna benne a diót.A lapokat két adagban készítettem el: vagyis a hozzávalók feléből 2 lapot egyszerre, azután mikor azok megsültek, kevertem a másik két lap hozzávalóit - vagyis 12 dkg tojásfehérjét pici sóval elkezdtem verni, majd hozzáadtam kis adagokban 10 dkg cukrot, végül beleforgattam a fél teáskanál burgonyakeményítővel elkevert 5 dkg vagdalt diót. Ezt a masszát két tepsi hátuljára tett sütőpapírra rajzolt 20 cm-es körökön elosztottam - nekem egy tepsire csak egy kör fért el -,és 150 fokos sütőben kb. 70 percet szárítottam légkeverésen. Mikor elkészült, ugyanígy megcsináltam a másik két lapot is.A kihűlt lapokat 13 dkg vízgőzben megolvasztott csokival megkentem és hagytam megkötni a csokit.--- Hozzávalók a krémhez:25 dkg mascarpone3 dl tejszín (33%-os)2 evőkaná lporcukor5 dkg apróra vágott étcsokiA mascarponét a folyékony tejszínnel együtt habosra kevertem, hozzáadtam a curot és a vágott csokit. A krémet 4 felé osztva megkentem a csokis
lapokat. A tetején levő krémrétegre kevés csokit reszeltem, gránátalmával és durvára vágott mandulával szórtam meg. Jól behűtve szeleteltem.