Borkorcsolya Pugliából avagy gyurunk vazze’

  • 2016.09.08.
  • 2

Nyári emlékeket idéztem fel a héten, amikor ezeket a kis olasz "pereceket" készítettem. Az idén ismét Dél-Olaszországot választottuk, már ami a hosszú szabit illeti és a nyaralás alatt isteni tarallikat ettünk, hol az étvágyunk csökkentése okán, hol pedig a borozás mellé. Ezek a kis csodák egyébként tökéletesen ropogós sós „perecek”, amelyekben az olívaolaj íze dominál. Természetesen menekítettünk haza belőle nem is keveset, de hamar lába kélt a kis dobozkából, így gondoltam megpróbálom én is reprodukálni. Az eredeti csomagoláson rajta voltak az összetevők, tehát az tiszta volt, hogy mi kell hozzá. A neten utánanézve sajnos nagyon sok helyen csak az élesztős verzió volt fent,
de végül ráakadtam egy receptre, ami az összetevők alapján jónak bizonyult.
Amikor elkezdtem összeállítani a tésztát, már azon voltam, hogy kivágom az egészet a fenébe, mert az istennek sem akart összeállni a tészta. A kitartó gyúrás azonban meghozta az eredményt, végre egynemű lett a tészta és lehetett vele dolgozni. A sütést követően már csak az ízére voltam kíváncsi, hogy vajon tudok-e olyat produkálni, amit ott ettünk. Jelentem tökéletes lett, ugyanaz az ízvilág, ugyanaz az állag. Próbáljátok ki ti is, egy pohár bor mellé például nagyon jó kis kísérő.TaralliHozzávalók:250 g finomliszt (jó minőségű)80 g olívaolaj60 ml száraz fehér bor5 g sóA lisztet egy tálba szitáljuk, majd hozzáadjuk a sót és végül beleöntjük a bort és az olívaolajat. Egynemű tésztává gyúrjuk. Ne ijedjünk meg, először azért sem akar összeállni, de ne adjuk fel, gyúrjuk csak gyúrjuk. Amikor a tészta már nem morzsálódik, csomagoljuk folpackba és pihentessük minimum egy fél órát.Ezután csípjünk a tésztából kis diónyi darabokat és sodorjunk belőle kis rudakat majd a két végét csípjük össze. Közben egy lábosban tegyünk fel vizet főni és tegyünk bele egy evőkanál sót. Amikor forr a víz a tésztakarikákat dobjuk a forró vízbe (egyszerre kb.10-12 db-ot) és amikor feljön a víz tetejére szedjük őket egy sütőpapíros tepsire. 200 C-os előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt készre sütjük.
Fedeles dobozban tárolva hetekig eláll (ha marad belőle).

Címkék

Keksz