Kettőezertizenhétben, bekopogó esztendőben.

  • 2017.01.03.
  • 9

Először is, Boldog új évet kívánok minden kedves olvasónak. Eltűntem a karácsonyi időszakra, álomkóros lettem a két ünnep között. Most is nehezen evickélek ki belőle, pedig a pörgés már nem várathat sokat magára. A nagy pihenést az is magyarázza, hogy karácsony előtt egy nappal kiderült, hogy babát várunk, amit azóta az orvos is megerősített. Nagyon becsülöm a kis csírát, ugyanis eddig nem szabadított rám éhségrohamokat, szuper érzékeny szaglást, savanyú uborkát mézbe mártogatva, sőt eddig a rosszullétek is néhány esetre korlátozódtak.A kabátomban nem kapok levegőt, a természetes légzsákok miatt, illetve már most elhagytam a czipzáros nadrágokat, mert érzem, hogy nyomódik a lúdtojásnyi méhem (ez a mértékegység a dokinál, ornitológus leszek mire kikerülök innen, 4 hónap múlva már strucctojás lesz). Mi lesz később?Vannak dolgok, amiket nagyon sajnálok az étrendemből, de az sem fog örökké tartani, hogy ne ehessem a kedvenc kékpenészes sajtomat, vörösborral és buggyantott tojással és utána ezt megfejeljem egy olyan espressoval, ami megdobogtatja a szívem. Legalább lesz egy új kis ember, akinek ezt meg kell majd tanítani, hogy rozskenyérhez Camambert, az olajbogyó magokkal a legfinomabb. Szóval most alig várom a tavaszt, hogy a friss zöldségeket ehessem és minden olyan szuper kaját a saját kertből, ami jó a babának.Megírtam ezt ide, mert nem vagyok babonás, mert örülünk neki, de nem szándékozom mindent ennek alárendelni. Nem lényegülök át ősanyukába, attól hogy az IS leszek.A hozzárendelt képet érdemes valahova kitenni, főleg azoknak a sorstársaknak, akiket nagyon hamar elkap a gépszíj és hajlamosak "túl" csinálni a dolgokat, minden mást elhanyagolva.2017 jelszava legyen az egyensúly, kitűztem magamnak erre az időszakra ezt a leckét, vagyis kezeljük a helyükön a dolgokat, mert mindennek megvan a funkciója az egészet tekintve. Ez a kedves kis segg állú figura már tudja.
.
A cím Deák Mária, Búék című verséből van.