Legalább annak a 2 kis cukinak, akiket láttunk a hétvégén. Régóta vártam, hogy kicsit kiszabaduljunk, tesóm mondta hogy busszal akarnak Grazba menni, mikor bejelentkeztem, hogy milyen jó lenne ha én is utazhatnék, bejelentkezett az ember, hogy ha nem is fér a lába a buszon és utálja (én is), ha 10 éves B kategóriás filmek ordítanak a fülébe, akar jönni. A variálás addig folytatódott, hogy megegyeztünk, autóval megyünk és leteszeljük NYikíta fogyasztását egy cirka 1200 km-es utazás keretében.A buszos utazás programja a Zotter csokoládégyár meglátogatása volt, ami sokkal többet adott mint fejfájást a hihetetlen cukor rush miatt a bezabált kóstolók mennyisége miatt.Ezért van az, hogy sajnos senkinek sem hoztunk semmit a shopból, le voltunk sápadva a folyó csokiszökőkutak és a kóstolók miatt és tömtük magunkba a kijárathoz tett ecetes uborkát. Azzal sem törődtünk, hogy előtte 15 perccel még forró csokit ittunk házi tejjel. Még egy ok, hogy az elme irányít, nem érdekelt semmi, csak múljon az édesség.Pedig most már biztos tudnánk értékelni egy kis mandula nugátba forgatott pisztáciát. A helyzet az, hogy már attól rosszul voltam néhány percre, hogy megfogtam a házi csokis keksz dobozát és ahogy átnyújtottam egyet P.-nek, felszállt az illata.Nem sajnálták...Az, hogyha busszal mentünk volna, nem tudtuk volna megnézni a csokoládégyár előtt elterülő völgyben kialakított biofarmot sok sok álattal. Nekem ez legalább akkora élményt adott mint a habzsi-dőzsi.Azt sem tudom, hol kezdhetném. Talán időrendben.Reggel 4 órakor szólt a vekker, ááácsi, hónapokkal előtte be kellett jelentkezni a csokoládégyárba, fél óránként indultak turnusok, igazi nagyüzemi 90 fővel. Nem s&arral gurigáznak, ez egy szórakoztató komplexum. November elején az utazási irodák miatt, már alig volt hely a decemberi időpontokra. Fejenként a belépő 16 euró volt, ami maximálisan megérte, ezért a pénzért egy teljes napi programot kaptál, ha ki tudtad használni és nem csak kitereltek és visszahajtottak a buszba.Vissza a hajnalra: ki volt számolva az időnk, olyan volt a készülődés mint a reszkessetek betörőkben. Kicsit visszafogottabb. Macskaetetés közben jöttem rá, hogy a telefonom otthon maradt. Vissza a startmezőre, szerencsére P. lábai hosszúak és gyorsan fut. Aranyos volt, nem mérgelődött.
Debrecen táblánál előkerült az első szendvics, ahogy osztálykiránduláson. Az első megállónk Szombathelyen volt, 5-kor indultunk és pontban 11:30-ra ott voltunk Riegersburgban, annyira jól haladtunk, hogy egy órával előbbi csoportba tudtak minket tenni.Ausztria inkább tűnt egy őszi tájképnek, mint decemberi hegyvidéknek, gyönyörű verőfényes 10 fok. A gonosz kacajommal vettem elő a napszemüvegem, mert senki sem készült ilyesmivel.Az északi oldalain az erdőnek megmaradt a hó. Amilyen úton mentünk a faluba, még egyszer megköszöntem a gondviselésnek, hogy nem kell csúszkálnunk, nincs jég és főképp hogy nem buszon kell végig rettegnem a hajtűkanyarokat, keskeny utakat és meredek domboldalakat.
A komplexum kivülről nem volt valami tetszetős, legalább is nekünk, de belül nagyon profin fogadták a vendégeket. Buja volt mint egy esőerdő a sok növénytől, gondolom, a kakaóbab természetes közegét akarták megjeleníteni. Látványüzem volt, minden állomásnál szépen cimkkézve, melyik számot kell meghallgatni, egy kóstoló kirakva a kurrens készítési produktummal. P.-vel leragadtunk a nyers kakaóbabok ropogtatásánál, nem hallgattuk meg a figyelmeztetést, hogy a következő teremben elhelyezett nyers csokoládé 100%-os sűrűségben elég markáns. Több ilyen melléfogásunk nem volt szerencsére. Emellett helyet kapott a tulajdonos perverzitásra hajlamos kortárs művészeti ízlése is, DE a szimplán gusztustalankodó darabokon kívül sokkal nagyobb hányadban voltak értékes kortárs alkotások. Metszetek, festmények, amik minden tárgyon visszaköszöntek, így megbocsátjuk Zotter úrnak, hogy a dolgozóit pucérra vetkőztette, bekente őket csokival és az így készült csoportképet kirakta az előtérben.Tényleg őrült ötletek voltak: csokikat lehetett kóstolni az előtérben, úgy hogy "megfejted" az üveget, a tetejért elegáns üvegekből szórhattál rá nyüveket. Tudod, amik a dögökben vannak, itt ropogósra szárítva. Gondoltam, mikor máskor kóstolhatok ilyet? Mindegyikkel kipróbáltam, némelyik nagyon jó volt hozzá.Mellettem állt egy kis megszeppent nyugdíjas, akinek előjött a "tetű-effekt" (az a kellemetlen érzés amikor csak az agyad tudja, hogy valaki tetves, de érzed a viszketést a saját fejbőrödön) meglátta a kukacokat, felsiklotott az egyik liántól, amelyik megbirizgálta a nyakát. Tesómék akkor találkoztak ezzel a ténnyel, hogy ilyet is felszolgálnak, amikor már hazajöttünk. Amennyire kibuktak tőle, jobb is. Mindenesetre érdekes tapasztalat volt a kukacos csoki.
Volt még kitéve curry-s, zöld teás-fehér csokis popcorn. Az utóbbival szoros barátságot kötöttem, várható a jövőben ilyen ízvilágú recept.



Amúgy ez a bohémság az egész helyet jellemezte, mintha egy gyerek és egy vén kurafi egyszerre szólt volna bele a tervezésbe. Ezt mutatta be számomra a moziterem feletti mozgó műalkotás: részletes fogaskerékmunka, gyönyörű szerkezet + ráaggatva egy sor bői bugyi.
Növeli Zotter úr értékét a szememben a zöld szemlélet: kint töltöőállomás elekromos autóknak, ingyen. Neki magának a főnök helyén is.Tudod: hagyomány és modernitás kéz a kézben. Ez volt a kegyelem döfés a végén: running-csoki, majdnem rosszul lettem, de ettem a pisztáciásból