Vége lett a novembernek és büszkén mondhatom, nem ugrottam meg a lécet. Látható, a feléig jutottam. Megosztom a gondolataimat ezzel kapcsolatban. P. mindig hozzámondta a monológomhoz ezt, mikor magam ostoroztam mert kievéske, lapos, hézagos stb.:
- Kihez képest kevés? Ahhoz, aki, épp munkanélküli, vagy ahhoz, aki diák?Nem tudhatjuk, de azt nem szabad elfelejteni, hogy akármilyen körülmények között vágott bele valaki, le a kalappal előtte, hogy végig is csinálta.Sokat tanultam magamról, ebben az egy hónapban.
Például, hogy nem tudok vezényszóra, vagy előírt ráta szerint írni. Azt gondoltam eddig, hogy megvalósítható. Ha képes voltam kegyelem kettessel átvergődni az elméleti pedagógia vizsgán, akkor egyéb szörnyűségekre is képesnek éreztem magam. Utólag belegondolva, nem véletlenül lett csak annyi, a fölösleges sz@*rágást akkor sem bírtam. Még most is, mikor azt hinnéd, hogy ismered saját magad mélységeit és hogy mi motivál, nem lehetsz benne biztos. A Quimby mondta az egyik dalában: " azt hiszed hogy célba érsz, és itt egy újabb kanyar" (elnézést, ha pontatlan, de nem jutott szó szerint eszembe) Mindig lesz egy következő kihívás és addig szép a játék.Ez a mennyiség 50 oldalnyi tömör szöveg, azért nem rossz, hogy egy alapos szakdolgozatnyi mennyiséget ki tudok izzadni 30 nap alatt. Persze ez nem tudományos értekezés. P. minden nap elmondta, hogy:- Respect, én fizetnék neked, mindenem eladnám, hogy ne kelljen ilyet csinálnom.Erre összeszed egy csajt, aki kedvtelésből ezt teszi.
Alábecsültem a tervezés fontosságát, nincs mit tenni, kell hozzá. Azt gondoltam, ha érzelmileg kötődöm a az elmondani kívánt történethez, valahogy kierőszakolom magamból a mennyiséget is, de rájöttem, hogy sokkal többről van szó.Rájöttem, hogy unalmasan írok, olyan szépen elzümmögök nyugodalmas témákon, karaktereken, ami csak engem érdekel, hogy utólag vagyok kénytelen beletölteni a helyzetbe egy kis feszültséget, ami már nekem nem tetszik. Nem tudtam, hogy ilyen élvezetes leírni szavakkal hogy fejlődik egy paradicsom. Igazi becceller téma. Rájöttem, hogy nem tudom kidobni a belső szerkesztőm. Ez volt a verseny első szabálya: "Bocsásd szabadságra a belső szerkesztőt! Vagyis nincs helyesírási hiba, logikai bukfenc, összeférhetetlenség!"
De nekem van és igenis, ha hülyeségnek érzek valamit, nem fogom benne hagyni, csak hogy meglegyen a napi szószámom.A napi listán látható, hogy a végén, nem sokat tettem hozzá, ugyanis elcsúsztam a történettel, nem tetszett, ahova elvittem. Olyan pluszt akartam létrehozni, ami tud újat mondani az olvasónak és valahol itt döntöttem el, hogy előzetes, hízó vázlat nélkül nem kezdek bele írásba.Mert nagyon jó kis tanuló pálya volt, de még koránt sincs vége.