Intelligens krémes

  • 2013.05.11.
  • 8

A neten szinte mindenhol megtalálható ennek az igazán könnyen
elkészíthető finomságnak.A neve alapján krémesnek gondolnánk, ami annyiban igaz is, hogy alul van egy vékony réteg, majd jön a krém és végül a piskóta réteg, mindez úgy, hogy magától áll össze az egész sütemény sütés közben. Személy szerint inkább azt mondanám, hogy a tejes pitére sokkal jobban hasonlít, így inkább intelligens pitének szoktam hívni, de a köztudatban intelligens krémesként szerepel.
8 tojás, szétválasztva20 dkg kristálycukor20 dkg margarin felolvasztva1 kis kanál vanília aroma1 csomag vaníliás cukor15 dkg porcukor1 liter tej9 púpos evőkanál lisztA tojások sárgáját a kristálycukorral, a vaníliás cukorral és az aromával fehéredésig keverjük.Hozzáöntjük az olvasztott margarint. Jól elkeverjük. Jöhet a 9 púpozott evőkanál liszt, ezzel szintén csomómentesre keverjük. Hozzáöntjük a tejet és ezzel is simára keverjük.Végül hozzákeverjük az előzőleg porcukorral habbá vert tojásfehérjét. A porcukrot már csak akkor adjuk hozzá amikor már majdnem kemény a tojáshabunk.
Ismét elkeverjük a keveréket, szép krémesre, majd egy kivajazott lisztezett tepsibe öntjük.Előmelegített sütőben 180 C-on kb. 45-55 percig sütjük.
A tepsiben hagyjuk kihűlni, mert csak úgy lesz szépen szeletelhető, porcukorral meghintve tálaljuk.