Epres-túrós charlotte

  • 2018.05.06.
  • 9

Istenem, hogy mennyire telik az idő! Tavaly még olyan picike volt Emma. Akkor is kaptam Anyák napjára virágot Apától, de az idén ő hozta be az ajtón. Kaptam egy gyönyörű törpe levendulát. Apa tudja, hogy imádom és a kedvenc kerti virágom. Feltétlen keresnem kell neki helyet. Igaz tele van a kis udvarunk, kertünk Emma homokozójával, kis házikójával, de találunk biztosan egy olyan pontot, ahol jó helye lesz. Május 2-án indult el először úgy az utcán, hogy elengedte a kezünket. Azóta sétánál szinte szaladnunk kell utána, amíg nincs totty. Nem baj, a felállást is gyorsan megtanulja. Anyák napjára ez a legszebb ajándék. Mamáknak és dédinek is készítettünk meglepetést, ébredés után útnak is indulunk.Epres-túrós charlotteHozzávalók (1 közepes kenyér sütőformához):a piskótához:5 tojás12,5 dkg liszt12,5 dkg cukortovábbá:eper lekvára túrókrémhez:75 dkg eper3 evőkanál vaníliás cukor40 dkg görög joghurt25 dkg túró6 teáskanál zselatin6 evőkanál víz2 dl habtejszínElkészítés:A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjét a cukor felével habbá verjük,
a sárgáját a cukor másik felével pedig krémesre. A felvert tojások sárgáját a fehérjehabhoz adjuk, hozzászitáljuk a lisztet, majd óvatosan beleforgatjuk. A gáztepsit sütőpapírral kibéleljük, elterítjük benne a tésztát, majd előmelegített 180 fokos sütőbe helyezzük és kb. 15 perc alatt készre sütjük. A sütőpapírt lehúzzuk róla, megkenjük eperlekvárral, majd feltekerjük és hűlni hagyjuk. Az epret a cukorral felforraljuk, összeturmixoljuk, de hagyhatunk benne darabokat is. Hozzáadjuk a joghurtot és a túrót. A zselatint, víz hozzáadásával felmelegítjük, pár kanállal hozzáadunk a krémből, majd az egészet visszaöntve gyorsan belekeverjük. A habtejszínt felverjük és óvatosan beleforgatjuk. A piskótatekercset vékonyan felszeleteljük. Egy közepes kenyérformát, vagy használhatunk kerek jénait, kibélelünk fóliával, majd körbe kirakjuk a piskóta szeletekkel. Belekanalazzuk a krémet, elsimítjuk, végül hűtőbe helyezzük 4-5 óra hosszára, de a legjobb egy éjszakára.