Steak fűszeres karaj bugyantott tojással, hollandi mártással és köles golyókkal

  • 2017.08.01.
  • 0

Hétvégén megtartottuk az első házi bulit és felavattuk az ajándékba kapott grill sütőnket. Be kell vallanom, hogy bizony ketten vagyunk a házban, akik jól tudnak főzni. A férjem isteni puha husikat pakolt az asztalra, szuper salátákkal tálaltuk és elkészítettem első főzős-sütős steak burgonyámat, ami elég munkás volt, de megérte. Töpörtős pogácsával és őszibarackos sütivel vártuk a vendégeket. De nem csak ez történt velünk hétvégén. Szombat délelőtt Emma elkezdett araszolni, mára meg elég jól kifejlesztette a technikát, így már könnyen eljut olyan dolgokhoz, amit még nem kellene elérnie. Pár napon belül biztonságossá kell tegyük a lakást még mielőtt olyan helyen találnák, ami nem neki való. De még ez sem minden. Tegnap kibújt a bal oldali metsző foga, ma meg már a jobb is bújik mellette. Elég jól viseli, mert eddig se láz, se az a túlzott nyűgösség nem jellemzi és még az éjszakát is átalussza. Reméljük ennyivel megússzuk.Steak fűszeres karaj bugyantott tojással, hollandi mártással és köles golyókkalHozzávalók 4 személy részére:80 dkg szeletelt karaj2 evőkanál dijoni mustár3 teáskanál svájci steak fűszerkeveréksófrissen őrölt bors4 gerezd zúzott fokhagyma1 dl olaja buggyantott tojáshoz4 tojás1,5 liter víz1 evőkanál ecetcsipet sóa hollandi mártáshoz2 tojás sárgája2 evőkanál fehérbor1 teáskanál frissen facsart citromlé10 dkg olvasztott vajsófrissen őrölt borsa köles golyózhoz25 dkg köles2 teáskanál morzsolt
petrezselyem1 teáskanál morzsolt rozmaringsóőrölt fehérbors1 tojás2 evőkanál csicseriborsó liszt (plusz a hembergetéshez)3 dl olaj a sütéshezElkészítés:A hús szeleteket sózzuk, borsozzuk. Az olajhoz adjuk a svájci teak fűszerkeveréket, a dijoni mustárt és a zúzott fokhagymát, majd kikeverjük és bepácoljuk a karajt. Pár órára a hűtőbe tesszük, végül forró serpenyőben mindkét oldalát megsütjük.A buggyantott tojáshoz a vizet felforraljuk, beleteszünk egy evőkanál ecetet, majd örvényt csinálunk, amibe beleütünk egy tojást. Kb. 3 perc főzési idő után kiemeljük és a kész húsra helyezzük.A hollandi mártáshoz a tojássárgáját tegyük egy fém tálba, ami illik arra a fazékra, amiben vizet forralunk. Adjunk hozzá két evőkanál fehérbort, majd gőz fölött keverjük krémesre. Amikor a tojás kihabosodott, csurgassuk folyamatosan hozzá az olvasztott vajat és gyorsan habverővel kevergetve addig verjük, amíg sűrű krémes nem lesz. Ízesítsük citromlével, sóval és fehérborssal.A köles golyókhoz főzzük puhára a kölest háromszoros vízmennyiségben, majd hagyjuk teljesen kihűlni. Ezután fűszerezzük, adjunk hozzá egy egész tojást, csicseriborsó lisztet, majd formáljunk golyókat. Forgassuk meg csicseriborsó lisztben, végül forró olajban süssük ki. Papírtörlőre szedjük, majd a hús mellé tálaljuk, hollandi mártással együtt.