Fetasajtos cukkinivel töltött csirkecomb, őszibarack salátával

  • 2017.07.27.
  • 4

Első olyan bejegyzésem, amihez a fotók az új házunkban készült. Sikerült az étkező asztalt jó helyre tenni, mert pont ablak mellett van, ráadásul most arra jöttem rá, hogy bizony a férjemnek mindig biciklivel kell járnia dolgozni, mert a szélvédő olyan szépen beveri a fényt, hogy még felhős időben is tudtam f5 érték mellett 1/100-as záridővel dolgozni iso 200 mellett. Aki szokott fényképezni tudja miről beszélek. Kíváncsi vagyok, hogy télen, amikor tényleg sötét van bent, akkor mit fogok tudni kihozni egy déli fotózás során. Tegnap előtt, azon a borongós napon nem sok fény volt a lakásban és nem tudtam volna elképzelni, hogy itt valamit lehet fotózni. Ki kellett volna próbálnom.Ilyenkor nyáron sok gyümölcsös, zöldséges ételt fogyasztunk és mostanában őszibarack mindig van itthon, mert Emma tízóraijába mindig kerül belőle. Első falatja is az őszi volt és nagy kedvenc maradt, ugyanis egy egész plusz egy kicsi nyári alma simán lemegy neki. Tudja mi a finom. :)Fetasajtos cukkinivel töltött csirkecomb, őszibarack salátávalHozzávalók 4 személy részére:4 tanyasi csirkecomb1 kisebb cukkini1 nagyobb sárga burgonya1 csokor kapor15 dkg fetasajt1 tojás4 evőkanál zsemlemorzsasóborsszerecsendió3 evőkanál olívaolaj1,5 dl száraz fehérbora salátához1/2 fej jégsaláta3 őszibarack3 kicsi kígyóuborka1/2 citromlé3 evőkanál balzsamecet1 evőkanál olívaolaj1 teáskanál mézsótovábbá20 dkg bulgursóElkészítés:A cukkinit és a burgonyát meghámozzuk, majd tökgyalun lereszeljük. Megszórjuk két kávéskanál sóval, megforgatjuk és állni hagyjuk. Addig elkészítjük a salátát.A jégsalátát apróra daraboljuk. Az őszibarackot meghámozzuk, gerezdekre vágjuk, majd minden gerezdet megfelezünk. Az uborkát vékonyra felkarikázzuk és az őszibarackkal együtt a salátához adjuk. A citromlét és a balzsamecetet kikeverjük, hozzáadjuk az olívaolajat, a mézet és egy csipet sót, majd az egészet a salátára öntjük. Tálalásig hűtőbe helyezzük.A cukkini és a burgonya ez idő alatt levet eresztett. Markunkba veszünk egy adagot és jól kinyomkodjuk a levétől. Hozzáadunk egy egész tojást, az apróra darabolt kaprot, a zsemlemorzsát és belemorzsoljuk a fetasajtot. Jól összedolgozzuk, amíg teljesen össze nem áll. Mindegyik csirkecomb bőre alá töltünk belőle és tepsire helyezzük. Megszórjuk sóval, borssal, szerecsendióval és meglocsoljuk olívaolajjal és fehérborral. Alufóliával lefedve, előmelegített 180 fokos sütőbe 1,5-2 óra alatt puhára pároljuk. Az utolsó 10-15 percre fólia nélkül sütjük, hogy a bőre szép piros, ropogós legyen.A bulgurra ráöntünk 5 dl forró vizzet, lefedjük és 15-20 percig hagyjuk pihenni. Tálalás előtt meghintjük sóval.