Zsályás, fokhagymás csirkemell, mangó chutney-val és kurkumás rizzsel

  • 2014.12.19.
  • 6

Bevallom annyira nem vagyok oda a mangóért, főleg azért is, mert az áruházakban általában zölden, éretlenül árulják és egyszerűen nem lehet azt csinálni, hogy fogom, leemelem, haza viszem és már el is fogyasztom. Két lehetőség van. Egyik hagyom beérni a konyhába, ami 4-5 nap a másik ott hagyom a polcon és keresek egy másik alkalmat, amikor talán van is olyan közötte, ami nem kő kemény. Most szerencsém volt, ugyanis elég puha, érett mangót sikerült találnom és, mint nagy chutney rajongó gyorsan ki is próbáltam. Ezzel az egyszerű csirkemellel és a kurkumás rizzsel tökéletes párosítás.Zsályás, fokhagymás csirkemell, mangó chutney-val és kurkumás rizzselHozzávalók (2 személyre):Zsályás, fokhagymás csirkemellhez:50 dkg csirkemell5 dkg vaj2 evőkanál olívaolaj2 kávéskanál só1 evőkanál szárított zsálya4-5 gerezd fokhagymaMangó chutney-hoz:1 nagy mangó1 fej vöröshagyma1 dl száraz fehérbor1 nagy teáskanál méz1 kávéskanál só1 kávéskanál őrölt szegfűszeg1 kávéskanál őrölt szegfűbors1/2 kávéskanál őrölt ánizs1/2 vaníliarúd kikapart belseje1 ujjnyi friss gyömbérkevés vízKurkumás rizshez:12 dkg jázmin rizssókurkumaElkészítés:A csirkemellet szeleteljük fel szép vékonyra. A fokhagymát pucoljuk meg, majd daraboljuk nagyon apróra. A vajat az olajjal olvasszuk fel egy nagy serpenyőben, adjuk hozzá a fokhagymát, pirítsuk egy pár percig, de vigyázzunk ne égessük le. Adjuk hozzá a zsályát és szórjunk hozzá sót. Keverjük össze, majd a csirkemelleket fektessük egymás mellé a serpenyőbe és közepes lángon pirítsuk meg mind a két oldalát. Nem kell sokáig sütni, mert akkor kiszárad.A mangó chutney-hoz a vöröshagymát pucoljuk meg, vágjuk ketté, majd szeleteljük fel egészen vékonyra. A mangót hámozzuk meg, vágjuk le a magról és kockázzuk fel apróra. Tegyük a hagymával együtt egy kisebb fazékba, öntsük rá a fehérbort és közepes lángon főzzük fel. A gyömbért hámozzuk meg, majd daraboljuk fel egész vékonyra. A felforrt mangóhoz adjuk hozzá a mézet, a sót, a fűszereket és a friss gyömbért illetve egy kevés vizet. Fedjük le és közepes lángon hagyjuk puhulni a mangókat úgy, hogy közben kevergetjük illetve, ha szükséges pótoljuk vízzel.A rizst megmossuk négyszer, ötször, majd dupla annyi vízzel feltesszük főni egy kevéske sóval és őrölt kurkumát szórunk hozzá. Szép lassan kb. 20 perc alatt készre főzzük. Vigyázzunk arra, hogy még éppen roppanós maradjon, ne főzzük szét.