Nemzeti színű krémpohár

  • 2020.03.11.
  • 8

Évek óta készítek valami nemzeti színű ételt március 15-re.
Össze is gyűjtöttem őket egy oldalra.


Remélem, találnak kedvükre valót.Ez a krémpohár a következőképpen készül:Hozzávalók:-zöld réteg:2 dl kivilé1 kávéskanál frissen facsart citromlé1+ evőkanál zselatinporcukor-fehér rétegtápiókagyöngy puding vagy más fehér kása-piros réteg2 dl gránátalmalé1 evőkanál zselatinporcukorElkészítés:A kivi a nagykönyv szerint nem kocsonyásodik. Ezt még nem tudtam, amikor elkészítettem a tápiókagyöngy pudingot kivikrémmel, csak később olvastam, amikor most sem akart kocsonyásodni. Végül is felhevítettem újra, tettem még bele zselatint, frissen facsart citromlevet, és láss csodát! Megdermedt. A fehér részhez maradék t.pudingot használtam tehéntejjel. Recept a kék szövegre kattintva
A piros réteg sajnos inkább bordó lett, de ilyen zászló nincs senkinek a világon, úgyhogy maradhat magyar. Kevés cukorral kikevertem a zselatint, és a szörphöz kevertem, majd forrásig hevítettem.
Mindegyik réteget akkor öntöttem az előzőre, amikor az már megszilárdult. Az ünnepségek idén a koronavírus miatt elmaradnak, de azért ünnepelhetünk a szívünkben.
"Az igaznak emlékezete áldott." Példabeszédek 10.7)Túrmezei Erzsébet: Két hazám vanKét hazám van,első és második hazám.Mindkettőt szeretem.A másodikat akkor igazán,ha az elsőből él az életem.A második a földés az első az ég.A második a közel,az első: nem tudom,közel vagy messze még.A második hazámvirágot ad nekem,kenyeret ad nekem,kaszanyéllel s építőkövekkelmiatta kérgezem a tenyerem.Belémélyesztem az ekém vasát,s terem.De ha az első nem ragyogna rám,nem volna más a második hazám,csak sírverem.Mert azt mondanám, hogy nem érdemes.Rigó fütyülne, a pacsirta szárnyadalterhesen nagyon magasan szállna,a szép tavasz-világzengne, fakadna, bomlana.Lüktetne fában, kőben és szívekbenaz élet dallama,mégis azt mondanám: nem érdemes.Ugyan miér’,Ha minden véget ér?A lomb lehull, tavaszra jő a tél,még a bimbóból is halál beszél.De én nem mondom, hogy nem érdemes,és töröm az ugart,és mindegy nekem, akármeddig tart.A téli fák csontujjaira isbékésen rámosolygok: majd kihajt.A sír az egyik part,és túl a másik part.Itt véget ér,itt akármeddig tart,ott végtelen.
Ez a hit jár velem.Az Isten jár velem.Húsvéti Isten és húsvéti hit.Ugart török, vetek és aratok,s fejem télben, tavaszban csüggedetlenfelemelem.