Sült birsalmasajt kevés cukorral

  • 2019.09.26.
  • 2

A kevés cukor azért még így is túlzás, mert 1 kg péphez fél kg kell, ha sütjük a birsalmát. Mégsem 80 dkg mint akkor, ha főzzük előtte. Ráadásul hamarabb is kész, bár lehet, hogy tarthattam volna még egy kicsit a lábasban, de már látszott az alja a kavargatásnál. Még egy csomó edényke tele lett, amiből még nem lehet kiborítani, de mivel már alig van birsalma, gyorsan közlöm, hátha valaki ki akarja próbálni. Az igazsághoz tartozik, hogy a forma alján még nem szilárdult meg teljesen, kicsit igazítani kellett. A felső része viszont már tökéletes. Remélem, eláll. Egyetlen hátránya az, hogy nem olyan szép átlátszó, ha nem passzírozzuk át. Én nem tettem. Az íze nagyon jó így is.
Elkészítés:A birsalmát tehát felvágjuk, a magházát kivesszük, kilónként 2 dl vizet teszünk a tepsibe, és 200 fokon, időnként megkeverve megsütjük. Közben kellett egy kis vizet pótolni. Amikor már puha volt, még maradt alatta egy kis víz, de el kellett szaladnom a boltba, elzártam, de bent hagytam a sütőben, és mire hazaértem, elpárolgott mind. 1 kiló sült birshez fél kiló cukrot adunk, és botmixerrel pépesítjük. Lassan kezdjük el főzni,
nekem 10 perc után jó volt, de gyanítom, hogy várhattam volna még. 2 napja készültek. A kesudiót most raktam rá.
Nagymamámtól örökölt gyönyörű falikép. Most készülök bekereteztetni.Több birsalmás recept itt.

Címkék

Desszert Dessert