Nagypéntekre

  • 2019.04.19.
  • 6

Lukács evangéliuma írja: Vele (Jézussal) volt a tizenkettő (apostol), és néhány asszony, akiket gonosz lelkektől és betegségekből gyógyított meg...és mások is, akik vagyonukból szolgáltak neki."(Lk. 8-1-3)Mi, asszonyok hajlamosak vagyunk arra, hogy az ünnepeket a vendéglátás oldaláról fogjuk fel. karácsony: beigli, nagypéntek: mákos tészta, húsvét: kalács. Régi kísértés ez. Már az evangéliumok is írják, hogy Márta, Jézus kedves ismerőse is inkább ara figyelt, hogy mit egyen és igyon Jézus, mint arra, hogy leüljön, és hallgassa a tanítást.
Nincs baj a sütéssel-főzéssel, ha az istentisztelet is belefér, sőt, ha az az első. Azt tapasztalom, hogy ha istentől kérjük a bölcsességet a feladatokhoz, akkor jut idő erre is, arra is.
Amikor Jézust elfogják, a tanítványok közül csak János marad mellette, de ott van néhány asszony is a kereszt alatt.

Emlékezzünk meg most róluk, a hűségesekről, akik vállalták őt.
"Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját." - ígéri Jézus az övéinek. (Jelenések 2.10)„Amikor továbbhaladtak, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony a házába fogadta. Volt ennek egy Mária nevű testvére, aki leült az Úr lábához, és hallgatta beszédét. Márta pedig teljesen lefoglalta magát a sokféle szolgálattal. Ezért előállt Márta, és így szólt: ’Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a szolgálatban? Mondd hát neki, hogy segítsen!’ Az Úr azonban így felelt neki: ’Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle.”Lukács evangéliuma 10.38-42)Egy szép igehirdetés róluk:
http://refkenese.hu/igehirdetes/2012/maria-es-marta.htmlBővebben a húsvétról, a kereszthalálról:
http://www.anyacska.hu/husvet/

Címkék

Húsvét Easter