Kakós lepény kicsit diétásan

  • 2019.03.23.
  • 9

Egy klasszikus, amit mindenki ismer, és szokott is sütni. Horváth Ilona után kicsit szabadon alkottam, férjem kedvéért csökkentett cukor-és fehér liszt tartalommal.
Tavaly januárban derült ki a 2-es típusú cukorbetegsége. Olyannyira sikerült ráijeszteni, hogy szigorúan tartotta a diétát, még az étkezési időpontokat is. Egy év után azonban
félretette a gyógyszert, 13 kg-t fogyott is, és gyógyultnak nyilvánította a doktornő azzal a felkiáltással, hogy maga egy csoda.

Nagyon büszke vagyok rá,Egyébként szerintem nincs semmi különös a cukorbeteg diétában. Egészséges, kiegyensúlyozott étrend sok zöldséggel, ami lehet olcsó káposzta vagy cékla is. Ha mindenki így élne, talán nem is lennének cukorbetegek. Dehát azelőtt a férjem el sem tudta képzelni, hogy rendszeresen étkezzen, és úgy kellett beleimádkozni a nyers zöldségeket stb. Most viszont úgy megszokta, hogy nem lenne meg nélkülük. Az időpontokon azért lazított egy kicsit.
Ez a süti már csak a kicsit diétás kategóriába esik, mert a férjem vércukra jó. Hála Istennek!Hozzávalók:2 egész tojás12.,5 dkg Sorbitum édesítő12,5 dkg cukor6 ml olaj1/4 liter tej4 dkg kakaó2 evőkanál rum12 dkg teljes kiőrlésű liszt12 dkg finomliszt 1 sütőporElkészítés:A tojást a olajjal habosra keverjük, hozzáadjuk a tej felét, az édesítőt és cukrot. Jól kikeverjük, majd jöhet a kakaós liszt, a sütőpor és a maradék tej. Jól kidolgozzuk, és a
legvégén adjuk hozzá a rumot.Egy közepes tepsit kibélelünk sütőpapírral, beleöntjük a masszát, és 200 fokra előmelegített sütőbe toljuk. 10 perc múlva mérsékeljük a hőfokot, és tűpróbáig sütjük. Ha szép magas lett, akkor meg is tölthetjük lekvárral vagy krémmel, de kínálhatjuk a lekvárt mellé is.

Címkék

Kicsit Diétás