Lencsefasírt. BÚÉK 2019!

  • 2018.12.30.
  • 6

Nagyon hálás vagyok az elmúlt évért. A legfiatalabb gyermekünk is leérettségizett, férjem nyugdíjba ment, és hazaköltöztünk. Azt hittük, hogy már a nyugalom évei jönnek, de nem. A közeli város lelkészi állása megüresedett, és ő látja el a szolgálatot a következő kolléga érkezéséig. Kicsit meglapődtünk, de elfogadtuk Istentől a helyzetet. Kedves közösség, nagyon jól érezzük magunkat ott egyébként.
A karácsony nagyon szépen telt. 26-án mind a hét gyermekünk haza tudott jönni, nagy ajándék ez nekünk. Marhahúslevest főztem, Thakaró pecsenyét, de csak egyszerű sütemények voltak. Nem édesszájú a család.Szilveszterre készülve malacsültben, vöröskáposztával és enélkül, virsliben és lencsében gondolkodom. Citromhabnál láttam ezt a lencsefasírtot, és megtetszett az ötlet. Hagyományos és újszerű. Hagyományos, mert ilyenkor lencsét szoktak készíteni, hogy "szerencsét hozzon" az újévben. Én nem hiszek a babonákban, tárgyak nem hozhatnak nekünk szerencsét, mint ahogy a fekete macska sem jelenthet szerencsétlenséget. Isten igazítja az utunkat, ha hagyjuk, és figyelünk rá. Mégis igazodni szoktam a szokásokhoz, mert ezek erősítenek egy közösséget. Már van lencsefőzelék a blogon itt és itt, bibliai fahéjas is. Lencselevest is főztem már füstölt csülökkel, sőt lencsegulyással is próbálkoztam. A vöröslencsekrém is ide illik, bár ott még javítani kell az ízhatáson. Katalin szerint a római kömény hiányzott belőle.A lencsefasírt jó ötletnek bizonyult. Íme a recept kis változtatásokkal:Hozzávalók:12 dkg lencse3 evőkanál zsemlemorzsa1 tojás1 evőkanál reszelt zöldség ízlés szerint sóbors1 gerezd fokhagyma reszelveolaj a sütéshezElkészítés:A lencsét enyhe sós vízben megfőzzük. Én 25 dkg-ot főztem meg, és csak a felét használtam el, a többi saláta lesz. Botmixerrel pépesítjük egy kicsit, majd az összes hozzávalóval elkeverjük. Kis gombócokat adagolunk a masszából, megformázzuk, és olajban kisütjük.
Újévi útravalóul fogadjanak el néhány Füle Lajos verset:Közel az ÚrKözel az Úr, így hátNem vagyok magam,Csak egy imádságnyi
Távolságra van.ÚtitársUtunk ma is a régi út,ha keskeny is, de célba jut.Hazáig vonz az elhívás,Krisztus Urunk az Útitárs.Bízd Rá magad!Bízd Rá magad, csakúgy, mint azelőtt!Újra kínál kegyelmet meg erőt.Életed a kezébe veszi Ő:KRISZTUSRA nézz! KRISZTUSBAN
a jövő.