Aranygaluska pünkösdre

  • 2015.05.18.
  • 1

Már van egy aranygaluska
a blogon, de az nem az igazi recept szerint, csak a saját kelt tésztámból. Most viszont a pünkösdi ünnepek tiszteletére készítettem egy igazit, mert a pályázatban szereplő kiírásnak mindenben megfelel, de senkinek sem jutott az eszébe.
A kiírás az volt, hogy olyan desszertet vagy süteményt készítsenek, amely sok kis részből áll,
mégis egységes egész és nagyon finom illata van.A sok kis, egységgé váló rész a süteményben az egyház természetét hivatott szemléltetni, mivel a pünkösd az egyház születésnapja. Isten tervében a keresztyén-keresztény közösség tagjait mély szeretetkapcsolat köti össze Krisztussal és egymással. Ez jól érzékelhető, biblikus kifejezéssel Krisztus jó illatának kell érződnie rajtunk. (2. Korinthus 2.15)Hozzávalók:
1/2 kg liszt
2 dkg élesztő2 tojássárgája3 dl tej6 dkg margarin vagy vaj5 dkg cukorcsipetnyi sóHintéséhez:20 dkg darált dió15 dkg porcukor8 dkg vajElkészítés:
1 dl langyos tejjel, 1 kávéskanál cukorral és 3 kanál liszttel felfuttatjuk az élesztőt.
A tojássárgákat elkavarjuk a cukorral, hozzáöntjük a tejet, amiben a sót feloldottuk.
A liszt közepébe mélyedést készítünk, és abba öntjük a hozzávalókat. Jól kidolgozzuk, majd beleöntjük az olvasztott vajat, és tovább dagasztjuk. Langyos helyen 1 órát kelesztjük. Lisztezett deszkára borítjuk, gyengén átgyúrjuk.
1-1,5 cm vastagra kinyújtjuk, és kis pogácsaszaggatóval korongokat szaggatunk belőle.
Margarinozott tortaformában kellene sütni, én viszont kuglófsütőbe tettem az egyik felét, mert anyu úgy szokta. Egy sor tészta, olvasztott vaj, bőven diós cukor, amíg a forma félig megtelik.
A recept szerint kétszeresére kelesztjük, és lassú tűzön sütjük. Én hideg sütőbe tettem, és nem kelesztettem előtte. Ahogy melegedett, úgy kelt.
A kuglófsütő nem volt jó ötlet, mert nem maradt szépen egyben, de az ízén semmit sem változtatott. Később jutott eszembe, hogy anyu kuglófsütője úgy nézett ki, mint egy tortaforma, csak a közepén volt egy henger. Nem tudom, hol lehet már.