Csokoládétortácska csokoládéból, virágokkal:)

  • 2014.09.28.
  • 4

Kézműves levendulás csokoládét vettem egy rokon névnapjára a nyáron, és már akkor elhatároztam, hogy magam is megpróbálkozom vele. Egyelőre csak kész törmelékcsokival indítottam.Egy lábasban vizet melegítettem, és egy másik edénybe beletördeltem 10 dkg fehér csokit, és a gőz fölé tartottam. Mielőtt felforr, le kell venni a csokis edényt, a vízbe addig sem érhet bele.Amikor megpuhult, akkor simára kevertem, beledaraboltam két mogyorót, egy teáskanál rózsaszirmot és két levendulavirágot, melyet megtisztítottam a szárától. Csak a szirmokat használtam fel ebből is. A citromfű és a csokireszelék végül is kimaradt. Majd legközelebb. Már kapható olyan forma, amelybe a megolvadt csokoládét lehet önteni, de én két befőttes üvegre való fém tetőt használtam. Először kibéleltem alufóliával, de így is kicsit nehezen lehetett kiemelni.
Másodszor egy tábla fehér csokit áldoztam fel e nemes célra, és egy kis üvegedénybe csorgattam a híg csokit. A hozzávalókon nem változtattam, a dió mindkét esetben csak a tetejére került.Kicsit meg kell rázogatni, esetleg egy hústűvel megkevergetni, hogy ne maradjon benne buborék, mint nekem, de hát attól kézműves, hogy nem néz ki tökéletesen.Cukrozott ibolyáról itt olvashatnak:
http://korsocska.blogspot.hu/2014/03/cukrozott-ibolya.html