Ennivaló úti beszámoló 6.rész: Ülő csirkesült

  • 2014.08.27.
  • 4

Bledből A Vintgar szoroshoz mentünk, ahol a Radovna folyócska vágott mély utat magának a hegyek között. Nem mindennapi élmény volt, ahogy a sziklába vájt úton haladtunk a zúgó folyó fölött.Innen már hazafelé vettük az utunkat. Még megálltunk újra az Őrségben, itt is töltöttünk egy éjszakát.
Egy olyan házban aludtunk, amelyet egy gyermektelen házaspár adományozott a helyi református közösségnek.
Felújították, és kiadják családoknak, mint nekünk, vagy táborokat szerveznek benne.
A tulajdonosok már életükben is szívesen láthatták a hívő embereket, erről árulkodik a kapuba vésett felirat:
ISTEN HOZOTT!
A Bibliában is több helyen van szó arról, hogy magánháznál jöttek össze imádkozni az emberek. Fiatal hívő korunkban, amikor még a férjem nem volt lelkész, mi is megnyitottuk a házunkat. Felekezet nélküli gyermekbiblia órákat, imaközösségeket tartottunk. Gyakorlatilag a gyermek-és ifjúsági hetek is az otthonunkban zajlanak,
bár a ház
tulajdonjogilag a gyülekezeté, nem a miénk.
Józsuéval valljuk, hogy"Én és az én házam
népe az Urat szolgáljuk"
(Józsué könyve 24. rész 15. vers)Az imaterem:Vettünk néhány szép tárgyat az egyik fazekasnál, mint például cserépvirágokat, és ezt a csirkesütőt.A hengerbe fűszereket kell tenni, és ráhúzni a csirkét. A tálrészbe kerülnek a zöldségek, és együtt lehet sütni az egészet a sütőben. Én karfiolt, cukkinit és krumplit adtam hozzá. Leöntöttem egy kis sós vízzel, és így sütöttem meg. Jó lett volna megkeverni legalább egyszer, de így is finom volt. Majd továbbfejlesztem idővel a technikát. A csirke nyakrészét biztos, hogy ki fogom vágni legközelebb, hogy mélyebben üljön a hengeren.