Rakott krumpli köret

  • 2014.03.05.
  • 8

Az előző bejegyzésben is írtam, hogy nem szívesen vásárolok a bevásárlóközpontokban. Néha mégis úgy adódik, de szinte mindig megbánom, hogy élelmiszert is vettem. Így jártunk ezzel a zsák krumplival is. Csak otthon vettük észre, hogy milyen aprók. Csak néztem, néztem őket, végül lemondtam a hámozásról, hogy maradjon is belőlük valami, és héjában főztem meg őket, és úgy döntöttem, hogy hús nélküli rakott krumplit készítek belőlük.
A
panírozásból maradt felvert tojást összekevertem frissföllel és egy kis vízzel, hogy folyékony legyen. A főtt burgonyát karikára vágtam, sóztam, borsoztam, és egy kiolajozott tálba tettem.
A keveréket ráöntöttem, és előmelegített sütőben pirosra sütöttem.
A fényképezéssel itt is késtem.
Frissföl úgy került a konyhába, hogy férjem pontról pontra követte a bevásárló listát, nem is gondolt arra, hogy a "műtejföl" szinte ugyanolyan csomagolásban lesz, mint az eredeti. Ha ugyan az is eredeti.
Továbbgondolás:
Természetesen egy szót se szóltam, nehogy elvegyem a kedvét a további vásárlásoktól.
"Mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra!" - hívja fel a figyelmünket Pál apostol. Persze neki könnyű volt, akkoriban még nem létezett frissföl. :)

Címkék

Burgonya Potatoes