Malacunk van...:)

  • 2013.12.31.
  • 6

Szilveszterkor malachúst szoktam sütni. Nem egy egészet, mert ez nagyon sok pénz lenne, és nem is fogyna el. Csak egy-két darabot veszünk a hentesnél. Rendszerint saját keverésű fűszert használok, de most találtam grill fűszersót a kamrában valamelyik lány főzőcskézéséből, és ezzel szórtam be. Később láttam csak, hogy Orient és csirkecombhoz való. Nem baj, habár a babonások nem főznek szárnyast szilveszterkor, nehogy elkaparja a szerencsét, de én ebben nem hiszek.Fűszeres malacsültHozzávalók:1 kg 40 dkg bőrös malac1 Orient grillfűszerfél dl vörös bor1 dl olajA fűszerrel bedörzsöltem a húsokat, és másnapig állni hagytam.
Felforrósítottam a tepsiben az olajat, és beleforgattam a húst, majd lassú tűzön megsütöttem. közben locsolgattam az olajával.Almás vörös káposzta60 dkg vöröskáposzta1 hagymacsapott mokkáskanál őrölt köménysóegy savanykás almaolajA káposztát szálasra vágtam, megsóztam, és egy kis ideig állni hagytam, hogy levet engedjenKevés olajon megdinszteltem a csíkokra vágott hagymát, majd beleforgattam a káposztát, és megszórtam őrölt köménymaggal. Lassú tűzön, fedő alatt pároltam, egy kis vizet lehet adni hozzá. Amikor már félig kész, hozzáadtam egy mokkáskanál ecetet és ugyanannyi cukrot, és az apróra vágott almát. Készre pároltam. A krumplit kis hasábokra vágtam, és
jó sok egész köménymaggal főztem puhára.Karácsonyra egy szép tálat kapott A parókia konyhája Zsuzsi unokahúgomtól. Ebben tálaltam elsején.A többi köret külön tálkákban kerül az asztalraTovábbgondolás:Szilveszterkor malachúst szoktam sütni. Nem azért, mert a malac a turcsi orrával előtúrja a szerencsét. A sült malac egyébként sem túr már elő semmit.Egyáltalán nem hiszek a babonákban.Nem keresem a négy levelű lóherét, és ha mégis találok egyet véletlenül, akkor nem gondolom, hogy szerencsém lesz. SZERENCSÉM VAN, hiszen a négy levelű lóhere ritka dolog.
Nem fogom meg a gombomat sem, ha kéményseprőt látok, és nem félek a fekete macskától sem.
Nem teszek ki lópatkót az ajtóra, hogy megvédjen a rontástól, mert nem tud megvédeni.Nem félnék szárnyast főzni szilveszterkor,
mert ha el tudná kaparni a szerencsét december 31-én, akkor mi akadályozna meg egy töltött tyúkot abban, hogy megtegye ugyanezt az év más napjain? Nyilván az akadályozná meg, ami szilveszterkor is, hogy már meghótt szegény.Nem vagyok babonás, mert a babona megkérdőjelezi a keresztyén hitet. Hiszen nem bízhatsz egyszerre Isten gondviselésében, és abban is, hogy majd valamilyen tárgy megoltalmaz a rossz dolgoktól. "Elöl és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod a kezedet." - mondja Istenről a zsoltáros a Bibliában.(139. rész 5. vers)Hát akkor miért sütök mégis malachúst szilveszterkor (és máskor is)?A válasz egyszerű: azért, mert szeretjük. :)